A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom feloszlatását kezdeményezik

Budapest |

<p>A Societas Baloldali Ifjúsági mozgalom jogi úton kezdeményezi a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom feloszlatását - jelentette be a szervezet elnöke hétfőn, a Jobbik budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatón, ahol néhány újságíró mellett több jobbikos parlamenti képviselő, illetve mintegy száz Jobbik-szimpatizáns várta.</p>

Sass Szabolcs azt mondta, azért gyűltek össze a Jobbik székháza előtt, mert elegük van a Jobbik és "fiókszervezetei" keltette gyűlöletből, uszításból, kirekesztésből és "náci romantikából". Mint mondta, Vona Gábor és barátai "gyilkosságra uszítanak," ezzel szemben ők - a rendszerváltás értékeit szem előtt tartva - nem fegyvert rántanak, hanem tollat.

Végh Edvárd, a Baloldali Demokrata Kör elnöke közölte, sajtótájékoztatójukkal a szélsőjobboldal előretörése ellen tiltakoznak, majd arra kérte a körülette álló tömeget határolódjon el a szélsőjobboldali, náci és fasiszta eszméktől.

Sass Szabolcs és Végh Edvárd sajtótájékoztatója végén széttépett, majd a kukába dobott egy "szélsőjobboldal" feliratú papírlapot, ezzel egy időben Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója és Szilágyi György, a párt parlamenti képviselője pedig egy Che Guevara portréjával leragasztott vörös csillagot ejtett a szemetesbe. Szabó Gábor ezután fennhangon azt mondta, a Jobbik nem a szélsőjobboldalt, hanem a "valódi nemzeti radikalizmust" képviseli.

A Jobbik-szimpatizánsok ezt megelőzően többször is gúnyos tapssal és nevetéssel, illetve bekiabálásokkal válaszoltak a baloldali politikusok felszólalásaira, nem kímélve például a szintén jelen lévő, ám meg nem szólaló Szanyi Tibort, az MSZP elnökségi tagját.

Az esemény ideje alatt számos rendőrt lehetett látni a XI. kerületi Villányi úton és környékén, ám beavatkozniuk nem kellett, mivel a sajtótájékoztató rendbontás nélkül ért véget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?