Facebook eltüntette a HVIM magyar szigetét

facebook illusztráció
Alistál |

A Facebook törölte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) nemzeti radikális szervezet szlovákiai rendezvényének oldalát. Az eseménynek helyt adó Alistál polgármestere meglepődve vette tudomásul, hogy szélsőségeseknek adtak teret.

A HVIM szerdán közölte, hogy a Facebook törölte a Felvidéki Magyar Sziget rendezvény rajongói oldalát. A szervezet a nyilatkozatban „gáncsoskodást” és „cenzúrát” emleget. A rendezvényt a HVIM idén 12. alkalommal szervezi meg, az eseményen a nemzeti radikális, szélsőjobboldali ideológiát terjeszti. Az idei meghívottak között van például Toroczkai László, a magyarországi Ásotthalom polgármestere, a Jobbikból kivált, szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom vezetője. A mozgalom egyik célja „fehér szigetté változtatni Magyarországot”. Ugyancsak előadást tart a durván antiszemita előadásairól ismert Raffay Ernő történész is. A fellépő zenekarok között akad olyan, amely a szövegei alapján a radikális jobboldali szubkultúrához tartozik.

A magyarországi központú HVIM nemzeti radikális mozgalom a Felvidék mellett Erdélyben és a Délvidéken is jelen van. Tavaly a román legfelsőbb bíróság terrorizmusért jogerősen ötévi börtönbüntetésre ítélte a mozgalom két székelyföldi aktivistáját. Hunyadi Bulcsú, a Political Capital szélsőségesekkel foglalkozó szakembere elmondta, a HVIM legfontosabb témája az irredentizmus, Magyarország határainak revíziója. „Van egy paramilitáris csoportja is, az úgynevezett Farkasok” – mondta a szakértő.

Dobay Gergely, a HVIM felvidéki szervezője Facebook-bejegyzésében azt írta, a rajongói oldaluk törlése ellenére megtartják Alistálon a nyári rendezvényüket. A település polgármestere, Horváth Tamás (Híd–MKP) megkeresésünkre elmondta, néhány száz euróért az önkormányzat valóban bérbe adott egy területet a rendezvény számára. Horváth azt állítja, nem tudott arról, hogy a Felvidéki Magyar Szigetet a HVIM szervezné, a bérleti megállapodást ugyanis egy magánszeméllyel kötötték. „Mi nem a HVIM-mel, hanem Búss Attilával kötöttünk bérleti szerződést” – mondta a polgármester, és hozzátette, a napokban átértékeli az ingatlan bérbeadását. „Az önkormányzat mindenféle szélsőséges megmozdulástól elhatárolódik” – tette hozzá a település vezetője. Búss Attila a HVIM honlapja szerint a szervezet vezetőségi tagja. A rendezvényt egyébként már tavaly is Alistálon tartották. 

A Facebook nemcsak a HVIM szlovákiai rendezvényének oldalát tiltotta le, de a napokban a magyar kormánymédiával szemben is fellépett. Az internetes cég letiltotta a Mediaworks által kiadott lapok és hírportálok hirdetési fiókjait. A Facebooknál a jövő heti európai parlamenti választás előtt elhatározták, hogy az oldalára kikerülő híreket csak előzetes kontroll után engedik reklámozni, hogy ezzel megpróbálják visszaszorítani a politikai hangulatkeltést és az álhíreket. Magyarországon senki sem kapott felmentést az előzetes kontroll alól, a HVG szerint azért, mert a közösségi oldal vezetői úgy gondolják, a magyarországi média jelentős része nem elég megbízható.

Nem csak a HVIM-nek és a magyar kormánymédiának van gondja a Facebookkal. Amikor március elején, a köztársaságielnök-választás első fordulója előtt a szintén szélsőjobboldali Marian Kotleba stábjánál a kampányukról érdeklődtünk, azt a választ kaptuk, hogy az internetes vállalat korlátozza a radikális politikus megjelenéseit a közösségi médiában. „Kotleba úrnak jelenleg nincs Facebook-profilja, mert amint alapít egyet, a közösségi oldal szinte azonnal törli azt” – írta kérdésünkre a szélsőségeseknek kampányoló egyik rajongói oldal adminja.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?