A hadseregek együttműködéséről tárgyaltak a V4 országok vezérkari főnökei

A hadseregek együttműködéséről tárgyaltak a V4 országok vezérkari főnökei

A nemzeti hadseregek közötti együttműködés időszerű kérdéseit tekintették át a visegrádi csoport vezérkari főnökeinek találkozóján részt vevő katonai vezetők kedden Debrecenben.

Ruszin-Szendi Romulusz magyar altábornagy elmondta: meghívták a tanácskozásra az ukrán vezérkari főnököt is, aki korábban jelezte részvételét, de a háborús helyzet miatt mégsem tudott Debrecenbe utazni. Nem volt ott a találkozón a lengyel vezérkari főnök sem. Ezzel kapcsolatban a magyar parancsnok azt mondta, „a jelenlegi helyzetben a nemzeti érdek előtérbe kerülhet”.

A tanácskozáson a cseh, a szlovák és a magyar katonai vezetők egyebek mellett áttekintették az orosz-ukrán háború miatt kialakult helyzetet, és az Európai Unió harccsoportjának jövő évi szolgálatba állításából adódó feladatokat – ismertette Ruszin-Szendi Romulusz. Hozzátette: egyeztettek a V4-ek hadseregeinek kiképzési terveiről.

Mind a közös kiképzésre, mind a műveleti együttműködésre nyitottak a nemzeti hadseregek - mondta a parancsnok, megjegyezve: a vezérkari főnökök megerősítették, hogy a visegrádi formátumban történő katonai együttműködés olyan érték, amelyet meg kell őrizni.     

„A V4 együttműködésnek van jövője” – foglalta össze Ruszin-Szendi Romulusz közös álláspontjukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?