A görögök többsége igényli a segítséget, kész az áldozatokra

Athén |

<p>A görögök többsége a súlyos megszorításokkal járó külső segítségben látja a válságtól való szabadulás lehetőségét - derült ki egy szombaton ismertetett közvélemény-kutatásból.</p>

Pártolja-e az EU és a Nemzetközi Valutaalap által az ország megmentésére kidolgozott programot, vagy visszautasítja, és az önerőre támaszkodást pártolja akkor is, ha az csőddel fenyeget? - hangzott a ALCO nevű intézet által feltett kérdés. A vizsgálatot május 5. és 7. között végezték, közvetlenül az után, hogy a megszorító intézkedések ellen mintegy 50 ezren tiltakoztak Athén utcáin.
A felmérésben szereplők 54,2 százaléka támogatta a nemzetközi szervezetekkel kötött segélymegállapodást, amely komoly bér- és nyugdíjcsökkentést ír elő cserébe a 110 milliárd eurós sürgősségi kölcsönért.
Csupán a megkérdezettek egyharmada mondta, hogy az államcsőd veszélyét is vállalva jobban szeretné, ha Görögország egyedül próbálna meg kilábalni jelenlegi nehéz helyzetéből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?