A görögök többsége az euróövezeten belül akar maradni

Athén |

<p>A görögök többsége szerint országuknak az euróövezeten belül a helye, de nem tetszik nekik, ahogy kormányuk kezeli az adósságválságot - derül ki a GPO közvélemény-kutató kedden ismertetett felmérésből.</p>

 

Az eredményt aznap ismertették, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek kedden várhatóan előzetesen hozzájárulnak a Görögországnak megítélt hitel újabb részletének a folyósításához, amely nélkül az ország rövidesen fizetésképtelenné válhat.    A megkérdezett 1200 ember 63 százaléka szerint Görögországnak az euróövezeten belül kell maradnia, de szinte ugyanennyien válaszolták azt, hogy negatívan értékelik a kormány válságkezelését.    A válaszolók több mint a fele azt mondta, hogy az utóbbi időszakban csökkent a jövedelme, mintegy 78 százaléka szerint pedig a bér- és nyugdíjcsökkentés, az adóemelések és az állami szférában végrehajtott elbocsátások nem segítik a gazdaság stabilizálását.    A felmérésben megkérdezettek több mint 40 százalék mérges a politikusokra és a szakszervezetekre, és csalódott tevékenységükben.    Egy másik felmérés szerint, ha ma tartanának választásokat, a SYRIZA radikális baloldali párt 22,3 százalékkal győzne, míg a kormányzó konzervatív Új Demokrácia 20,1 százalékot kapna.    A június közepi választások óta mindkét párt támogatottsága csökkent, akkor az Új Demokrácia a szavazatok 29,6 százalékát, a SYRIZA 26,9 százalékát szerezte meg. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?