A Gázai övezetben élők mintegy 80 százaléka kényszerült már elhagyni otthonát a harcok kirobbanása óta

izraeli-palesztin konfliktus

A lakók mintegy 80 százaléka kényszerült már elhagyni otthonát a palesztin Gázai övezetben az Izrael és a palesztin Hamász szélsőséges szervezet közti fegyveres konfliktus októberi kirobbanása óta – figyelmeztetett kedden az ENSZ Gázai övezetért felelős humanitárius segélyezési és újjáépítési koordinátora.

Sigrid Kaag a világszervezet központjában nyilatkozva aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az izraeli hadsereg az övezet újabb településeinek kiürítését célzó parancsot adott ki Hán-Júnisz körzetére vonatkozóan. Hozzátette, hogy a 250 ezer embert érintő döntéssel „1,9 millióra emelkedik azok száma, akik hajlékot és biztonságos tartózkodási helyet keresve kényszerültek otthonuk elhagyására” a 2,4 milliós lakosságú Gázában.

A koordinátor szerint a konfliktus a gázai polgári lakosság számára az eddigi legsúlyosabb humanitárius válságon kívül „mély szenvedéssel járó nyomort hozott, amely kettétörte az életüket”.

Kaag ezért az övezetbe bejuttatott segélyek növelésére és új humanitárius folyosók megnyitására szólította fel a nemzetközi közösséget elsősorban az övezet déli részén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?