A francia rendőrség könnygázt és vízágyút vetett be a palesztinbarát tüntetők ellen Párizsban

isra k

A francia rendőrség könnygázt és vízágyút vetett be Párizsban csütörtökön, hogy feloszlasson egy palesztinokat támogató, betiltott gyűlést.

Gérald Darmanin belügyminiszter csütörtökön beszámolt arról, hogy a Hamász szombati támadása és az izraeli válaszlépés óta Franciaországban "több mint száz antiszemita incidenst" észleltek, amelyek kapcsán 41 embert őrizetbe vettek. A mintegy ötszáz zsidó vallási helyet és oktatási intézményt jelenleg 10 ezer rendfenntartó védi.

Franciaországban él Európa legnagyobb muszlim és zsidó közössége is, Emmanuel Macron államfő arra szólította fel a franciákat, hogy maradjanak egységesek és tartózkodjanak attól hogy hazahozzák az Izrael és a Hamász közti konfliktust.

Párizsban két, csütörtökre tervezett palesztinbarát tüntetést már előre betiltottak a közrendre hivatkozva, majd a belügyminiszter utasította a prefektusokat, hogy országszerte tiltsanak be minden palesztinbarát tüntetést. Ennek ellenére több száz palesztinbarát tüntető gyűlt össze Párizs központjában csütörtök délután.

A tüntetők azt skandálták, hogy „Izrael gyilkos” és „Macron cinkos”. Az államfő korábban határozottan elítélte a Hamász által elkövetett terrortámadásokat, és megerősítette teljes támogatását Izrael iránt.

A Hamász az egész muszlim világban tüntetésekre szólított fel a palesztinok támogatására.

A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet fegyveresei múlt szombaton meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek a zsidó állam déli részébe, és több mint 1300 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, és körülbelül 150 embert elraboltak, túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen elindított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már meghaladta az 1500-at, a sebesülteké pedig a 6000-et.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?