A francia miniszterelnök a pártok felelősségére szólított fel a kormánnyal szembeni bizalmi szavazás előtt

barnier

Michel Barnier francia miniszterelnök a pártok felelősségére szólított fel kedd este a politikai és költségvetési káosz elkerülése érdekében, a kormánnyal szembeni szerdai parlamenti bizalmi szavazást megelőzően. Emmanuel Macron államfő közölte, nem hisz a kormány megbuktatásának forgatókönyvében.

A kormányfő a TF1 kereskedelmi és a France 2 köztelevíziónak adott interjúban lehetségesnek nevezte a „felelősség reflexét, amely a politikai nézeteltéréseken túlmutat (...) amikor azt mondjuk magunknak, hogy van egy magasabb érdek, a nemzeti érdek”.

Emmanuel Macron a maga részéről azt mondta, hogy „nem tud hinni a bizalmatlansági szavazásban”.

„Az ország érdekei fontosabbak, mint a pártok érdekei” – fogalmazott az államfő Szaúd-Arábiában, ahol háromnapos látogatáson tartózkodik. A köztársasági elnök elítélte a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés "elviselhetetlen cinizmusát" és a szocialisták "teljes irányvesztését”.

Az államfő visszautasította a lemondását követelő ellenzéki felhívásokat is.

Michel Barnier hétfőn a Nemzetgyűlésben bejelentette, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a társadalombiztosítás jövő évi költségvetését, amelynek kompromisszumos javaslatát az alsó- és felsőház vegyesbizottsága jóváhagyta, de amelynek elfogadásához nem biztosított a nemzetgyűlési többség. Az ellenzéki pártok ezt követően bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a kormány ellen.

A francia alkotmány szerint egy tervezet a parlament által akkor is elfogadottnak tekintendő, ha a miniszterek többsége hozzájárul a szavazás megkerüléséhez, és az ezt követően 24 órán belül nem nyújt be egyik párt sem bizalmatlansági indítványt a kormány ellen.

Hétfőn elsőként az ellenzéki Új Népfront nevű baloldali pártszövetség nyújtott be bizalmatlansági indítványt. Marine Le Pen, a szintén ellenzéki jobboldali Nemzeti Tömörülés frakcióvezetője pedig azonnal jelezte, hogy az ő csoportja is bizalmatlansági indítványt nyújt be, s kész megszavazni a baloldali javaslatot is a kormány megbuktatására.

A bizalmatlansági indítványokról a szavazást szerda este tartja a Nemzetgyűlés, s amennyiben a két nagy ellenzéki csoport együtt szavaz, a jobbközép kormány megbukik.

Azzal, hogy „Macron katasztrofális nyomdokaiba lépett”, Michel Barnier csak kudarcot vallhatott – reagált a miniszterelnöki interjúra kedd este Marine Le Pen.

„Barnier bukása előre eldöntött tény” – mondta Mathilde Panot, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország nemzetgyűlési frakcióvezetője.

Miközben Franciaország államháztartási hiánya egyre nagyobb méreteket ölt (idén a GDP 6,1 százaléka lehet), a szeptember 5-én kinevezett kormányfő az ellenzék folyamatos kereszttüzébe került, amely elutasítja a 2025-re tervezett megszorításokat.

Nem ez lesz az első baloldali bizalmatlansági indítvány Michel Barnier kormánya ellen, de az első, amelynek megszavazását az RN is kilátásba helyezte, jóllehet Michel Barnier az elmúlt napokban több engedményt is tett Marine Le Pen pártjának (Nemzeti Tömörülés - RN) : visszavonta az elektromos áramra kivetett adó emelését, csökkentette a külföldiek állami egészségügyi támogatását, visszavonta a vényköteles gyógyszerek állami támogatásának csökkentésére tett javaslatot. Az RN azonban hétfő délután újabb feltételt szabott a nyugdíjak összegének növelésével kapcsolatban azért cserébe, hogy ne buktassa meg a kormányt. Ezt pedig a miniszterelnök nem fogadta el. Barnier kedd este azt mondta, hogy Marine Le Pen „egyfajta licitálást folytatott”.

„A költségvetés elvetése sajnos az egyetlen mód, amit az alkotmány lehetővé tesz, hogy megvédjük a francia népet egy veszélyes, igazságtalan és büntető költségvetéstől” – írta Marine Le Pen az X közösségi oldalon.

A francia kormánytagok kedden arra figyelmeztettek, hogy az országra káosz vár a kormány megbuktatása esetén.

„Az országot sodorjuk veszélybe” – mondta Antoine Armand gazdasági miniszter.

„Tényleg káoszt akarunk? Olyan gazdasági válságot akarunk, amely a legkiszolgáltatottabbakat sújtja?” – tette fel a kérdést Bruno Retailleau belügyminiszter.

A párizsi tőzsde kedden enyhén emelkedéssel zárt, mivel a befektetők egy költségvetési status quo előnyeire összpontosítottak egy esetleges kormánybukás esetén.

Utoljára 1962-ben buktatott meg ellenzék bizalmatlansági indítvánnyal kormányt. Amennyiben szerdán ez ismét megtörténik, a hosszú tárgyalások után szeptemberben megalakult Barnier-kormány az V. Köztársaság történetének legrövidebb ideg működő kabinetje lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?