A francia államügyészség vizsgálatot indított a toulouse-i merénylő bátyja ellen

Párizs |

<p>A francia államügyészség vasárnap vizsgálatot indított a toulouse-i merénylő bátyja ellen hét ember megöléséhez történő segítségnyújtás és terrorcselekmények elkövetésére irányuló összeesküvés címén.</p>

Az ügyészség a 29 esztendős Abdelkader Merah-t lopással is gyanúsítja. Rendőrségi forrásokból korábban nyilvánosságra került, hogy a férfi részt vett annak a motorkerékpárnak az eltulajdonításában, amelyet a gyilkos, Mohamed Merah használt, amikor hét embert agyonlőtt. A merénylő korábban azt állította, hogy egyedül felelős az áldozatok haláláért.

A 23 esztendős, algériai származású Mohamed Merah március 11. és 19. között Toulouse-ban és Montaubanban három francia katonát gyilkolt meg, továbbá megölt három gyereket és egy tanárt a toulouse-i zsidó iskola előtt. Tettét azzal indokolta, hogy a multikulturalizmus, továbbá a francia hadsereg afganisztáni szerepvállalása ellen kívánt ily módon tiltakozni. Mohamed Merah lelepleződése után 32 órán keresztül elbarikádozta magát egy toulouse-e ház első emeleti lakásában, majd a kivezényelt kommandósokkal vívott tűzharcban csütörtökön életét vesztette.

A rendőrség még szerdán a merénylő anyját és bátyját is őrizetbe vette, utóbbit élettársával együtt. Az anyát szombatra virradóra szabadon bocsátották. Az idősebb testvért Párizsban hallgatták ki. Abdelkader ennek során úgy nyilatkozott, hogy büszke az öccse által elkövetett gyilkosságokra.

Abdelkader Merah-t vasárnap reggel kihallgatta egy terrorista ügyekkel foglalkozó bíró, akinek feladata dönteni az esetleges vádemelésről és a gyanúsított előzetes letartóztatásáról. A férfi élettársát szabadon engedték. Abdelkader személye nem ismeretlen az ügyészség számára, mióta 2007-ben dzsihadista fegyvereseket segített Irakba csempészni.

Mohamed Merah egy Afganisztánnal határos pakisztáni térségben lévő tálib táborban kapott kiképzést - közölte a pakisztáni tálib fegyveres csoport szóvivője vasárnap. Ahmed Marvat, aki magát a Tehrik-i-Talibán (TTP) pakisztáni tálib mozgalom dzsandolai frakciója szóvivőjének nevezte, a brit hírügynökségnek nyilatkozva azt állította: a toulouse-i merénylőt egy észak-vazirisztáni táborban képezték ki. Egyúttal azt is mondta, hogy a franciaországi merényletekhez viszont a táliboknak nincs közük. Állítását független forrásból eddig nem erősítették meg.

A francia belső hírszerzés vezetője szerint nincs bizonyíték arra, hogy Mohamed Merah bármely radikális iszlamista hálózathoz tartozott volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?