A finn elnök védelmébe vette hazája Svédország nélküli NATO-csatlakozásának lehetőségét

Sauli Niinistö

Sauli Niinistö finn elnök vasárnap védelmébe vette, hogy hazája esetleg Svédország nélkül fog csatlakozni a NATO-hoz.

„Meg kellett volna tiltanunk Törökországnak a ratifikációt? Kissé őrülten hangzik” – jelentette ki a finn államfő, miután Ankara március 17-én úgy döntött, hogy egyelőre csak Helsinki csatlakozását ratifikálja. „Nagyon nehéz helyzetet teremtett volna, ha nemet mondunk Ankarának” – tette hozzá Niinistö, aki pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnökkel tárgyalt.

A finn elnök felidézte: ismételten hangsúlyozták, hogy amennyiben rajtuk múlik, Svédországgal „kéz a kézben” akarnak az észak-atlanti szövetséghez csatlakozni. „A finn NATO-tagság ratifikálása azonban Törökország és Magyarország kezében van” – tette hozzá.

Niinistö a svéd SVT televíziónak adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy meglátása szerint Finnország korábbi csatlakozása nem rontja Svédország biztonsági helyzetét, mindemellett pedig reményét fejezte ki, hogy nem fog soká tartani, míg Svédország is követheti Finnországot a NATO-ba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?