A FAZ a magyar kisebbségek helyzetéről

Frankfurt |

<p>A Kárpát-medencében címmel kommentárban foglalkozott a magyar kisebbségek helyzetével hétfőn a Frankfurter Allgemeine Zeitung, kiemelve, hogy az ott élő magyar kisebbségek jogai "nem éppen a legjobban állnak".</p>

A német konzervatív napilap bécsi tudósítója, Reinhard Olt emlékeztetett Frank-Walter Steinmeier közelmúltban tett prágai, illetve budapesti látogatására. A német külügyminiszter mindkét helyszínen támadta a legnagyobb magyar ellenzéki párt elnökét. Orbán Viktor ugyanis a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnökével, Csáky Pállal közösen rendezett választási gyűlésen a Kárpát-medencei magyar képviselők számára egyesített platformot sürgetett az Európai Parlamentben.
    Orbán mindezzel nem csak a magyar és a szlovák külügyminiszter legutóbbi, a két ország súlyosan megromlott viszonyának javítását célzó erőfeszítéseit zavarta meg - írta a lap, utalva arra is, hogy Ján Slota, a szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt elnöke ennek nyomán ismét magyarellenes kirohanásokra ragadtatta magát, és felbőszülten reagált a szlovák miniszterelnök, Robert Fico is.
    Olt kitért a trianoni egyezményre, amelynek nyomán Magyarország területe kétharmadát elvesztette a szomszédos országok javára, amelyekben ma is jelentős magyar kisebbségek élnek. Szlovákiában a magyarok száma meghaladja az 500 ezret, ami a szlovák lakosság 10 százaléka. Zömmel közvetlenül a Magyarországgal határos területeken élnek, s különböző hangerővel regionális önigazgatást követelnek, a cikkíró szerint a dél-tiroli autonómia mintájára.
    A tudósító szerint a baloldaltól jobboldalig terjedő (nemzeti) szlovák politika számára - beleértve az egyébként mérsékelt pártokat, köztük a kereszténydemokratákat is - a magyarok követelései egyszerűen "szeparatizmust" takarnak. Ennek kapcsán Olt idézte Fico miniszterelnököt, aki "Szlovákiát és egész Közép-Európát fenyegető, nagymagyar nacionalizmusról és sovinizmusról" beszélt. A parlamenti vita más felszólalói Szlovákia integritásának "példátlan megsértésére" figyelmeztettek, s Orbánt "neofasisztának, sovinisztának és irredentának" bélyegezték. Olt ugyanakkor beszámolt arról is, hogy mindezt Robert Fico jelenlétében a visegrádi csoport krakkói találkozóján Bajnai Gordon kormányfő visszautasította.
    A német lap értékelése szerint Romániában ugyanakkor - ahol a legnagyobb lélekszámú magyar kisebbség él - a "Kárpát-medence problémájától" a jelek szerint olyan módon igyekeznek megszabadulni, amely fölött az EU túlságosan könnyen szemet huny.  Így Erdélyben és a Székelyföldön - ahol több mint 1,5 millió magyar él - növekszik a felháborodás amiatt, hogy képviselőiket a helyi, illetve a regionális közigazgatási szervekben sorra románokkal váltják fel. A közszolgálatból való elbocsátások - amelyeket a kormány a reformok és a karcsúsítás ürügyén hajt végre - mindenekelőtt a magyar tisztviselőket sújtják. Mindez fokozatosan a "politikai és etnikai tisztogatás" jellegét ölti, s nemcsak az uniós jogszabályokba, hanem a román törvényekbe is ütközik - idézte a lap Németh Zsoltot, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnökét.
    Reinhard Olt emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban Romániában Sólyom László államfőt is nem kívánatos személyként kezelték: a korábbi engedélyt visszavonva nem engedték repülőgépének leszállását. Az államfő tervezett erdélyi látogatását ugyanis a magyarok autonómiatörekvéseinek támogatásaként értékelte a bukaresti külügyminisztérium.
    A német tudósító szerint nem kell feltétlenül a két EU-tagállam, Szlovákia és Románia jelenlegi politikáját - mint Tőkés fogalmazott - "európaellenesnek" minősíteni. Az alapító atyák által megfogalmazott értékeknek - amelyeken az unió nyugszik - a nemzeti kisebbségek kollektív jogait tekintve mindenesetre ez a politika nem felel meg. Ugyanakkor egyértelmű az is, hogy az EU-nak még sokat kell tennie a Kárpát-medencei helyzet általános javítása érdekében - fogalmazott a cikkíró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?