A dzsihadistákhoz akartak csatlakozni a Thaiföldön elfogott ujgurok

Peking |

<p>Kína állítása szerint iszlám terroristákhoz akart csatlakozni a Thaiföldön elfogott 109 kínai ujgur menekült, aki töröknek vallotta magát, és akiket csütörtökön Thaiföld visszatoloncolt Kínába - adta hírül szombat éjjel a Hszinhua kínai hírügynökség.</p>

Kínai közlés szerint a 109 ujgur közül 13 azért menekült el Kínából, mert köze van ottani terrorista cselekményekhez, kettőre pedig - más jellegű bűntettek miatt - börtön várt volna.  Az Ujgur Világkongresszus nevű szervezet szóvivője, Dilhszat Rahszit vasárnap azt mondta, hogy Kína  dizsihadista vádaskodásával ki szeretne bújni a felelősség alól, amely az ujgurok elnyomásáért és azok elmeneküléséért terheli.  "A radikálisnak nevezettek csupán emberhez méltó életre vágynak egy biztonságos és szabad országban" - mondta a szóvivő.  Az ujgur csoport hosszan időzött Thaiföldön, bő egy évig, mígnem kiderült tagjairól, hogy valójában nem törökök, hanem kínai állampolgárok. Kínai tisztségviselők állítása szerint Thaiföldről Törökországba, Szíriába vagy Irakba akartak menni, hogy részt vegyenek az iszlám szent háborúban, a dzsihadban. Thaiföldet az ujgurok visszatoloncolása miatt nemzetközi bírálatok érték, mivel a kiadottakat hazájukban nagy eséllyel büntető bíróság elé állítják és kínzás is várhat rájuk. Kiadásuk ellen egyebek közt az Egyesült Nemzetek Szervezetének menekültügyi hivatala is felemelte szavát, Törökországban pedig még tiltakozó tüntetés is volt Thaiföld isztambuli konzulátusa előtt, amely azután az épület feldúlásába torkollott. Az ujgur népcsoport a törökkel rokon nyelvet beszélő muszlim kínai kisebbség, amelynek fő panasza a kínai vezetés szigorú kulturális és vallási, illetve gazdasági elnyomása.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?