A Dunába zuhant egy helikopter Csepelnél - összefoglaló

Budapest |

<p>Egy ember meghalt, amikor a Dunába zuhant egy helikopter kedden Budapesten, az épülő csepeli szennyvíztisztítónál. A helikopter roncsát délelőtt kiemelték a vízből és megkezdődött a helyszínelés.</p>

A helikopterben hárman ültek, egyikük meghalt, a gépen utazó másik két férfi - a pilóta és egy fotós - nem sérült meg, saját felelősségükre kórházba sem mentek.
    A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője úgy tudja, a balesetben a csepeli szennyvíztisztító építtetését végző cég egyik vezetője vesztette életét. Molnár Péter elmondta: az elsődleges információk szerint a helikopterrel azért szálltak fel, hogy fotózzák az építési munkálatokat.
    A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Hujber Éva korábban elmondta: a rendőrséghez 10 óra 30 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy a Dunába esett egy helikopter a Csepel-szigetnél, az épülő szennyvíztisztítónál.
    A Robinson-44 típusú helikopter azután esett a Dunába, hogy - szemtanúk elmondása szerint - kihagyott a rotorja. A jármű a folyóban levő acélzsaluzathoz csapódott. A helyszínen dolgozó munkások egy lánc segítségével egy daruhoz erősítették a süllyedő helikoptert, és kimentették a pilótát és a fotóst.
    A helyszínre búvárok, mentők érkeztek, és egy mentőhelikopter is leszállt a parton. Az MTI tudósítója a roncs kiemelésekor azt látta, hogy a helikopter farokrésze leszakadt, de a teste ép. A rotorlapátok láthatóan megrongálódtak.
    Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese ezt megerősítve elmondta: a helikopter roncsait a bárkahídra emelték ki a tűzoltók, majd átadták a területet a rendőrségnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?