A Duna TV a vörösiszap károsultjainak megsegítéséért

Budapest |

<p>A Duna Televízió ismét nézői, a világ magyarsága támogatását kéri, hogy együtt segíthessünk a vörösiszap károsultjain!</p>

A televízió kötelességének érzi, hogy támogassa az ajkai zagytározók gátszakadását követően kialakult ipari katasztrófa áldozatait. A magyarországi árvízi gyűjtés kapcsán befolyt, mintegy 350 millió forintot már teljes egészében átutaltuk a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek. Velük közösen most azonban úgy döntöttünk, hogy a rendelkezésre álló, mintegy 5 millió forintos tartalékalapot a vörösiszap károsultjai számára különítjük el. Az összeget a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet juttatja majd el a rászorulókhoz, pontos kimutatást készítve - ahogy ez az árvízi gyűjtéskor is történt.

A Duna Televízió emellett csatlakozott a Nemzeti Segélyvonalhoz is, és arra biztatja nézőit, hívják a 1752-es telefonszámot (250 Ft/hívás), hogy minél hamarabb támogatáshoz juthassanak a károsultak! A telefonszámot csak belföldről lehet hívni, aki azonban nagyobb összeget kíván adományozni, vagy határainkon túlról szeretne segíteni, válassza a banki átutalást. Az egyéb adományozási lehetőségekről a Nemzeti Segélyvonal honlapján, (http://www.nsv.hu/Tamogatasok), vagy a Duna Televízió honlapján (www.dunatv.hu/vorosiszap) tájékozódhatnak.

A Nemzeti Segélyvonal az összegyűlő pénzadományokat az öt legnagyobb karitatív szervezeten keresztül juttatja célba (Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Katolikus Karitász, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Vöröskereszt, Magyar Baptista Szeretetszolgálat).

Kérjük, Ön is segítsen a károsultakon!

Telefonhívással:

1752

(250 Ft/hívás)

Banki átutalással:

OTP számlaszám:

11702036-20707637

Ha külföldről segítene:

National Saving Bank, Budapest
IBAN: HU7511702036-20707637-00000000
SWIFT: OTPVHUHB


Részletes információ a Nemzeti Segélyvonal honlapján:

http://www.nsv.hu/fooldal-top

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?