A dél-koreai elnöki palota szerint Kim Dzsong Un nem esett át semmilyen műtéten

Kim Dzsong Un

Nem esett át semmiféle műtéten az elmúlt hetekben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - közölte vasárnap a dél-koreai elnöki palota egy munkatársa, tagadva az erről szóló sajtóhíreket.

"Van okunk azt feltételezni, hogy nem történt műtét, de erről többet nem hozhatunk nyilvánosságra - jelentette ki a magát megnevezni nem kívánó tisztségviselő. Hozzátette: sokan Kim megváltozott járására alapozták a műtétről szóló híreket.

Eközben a kormányon lévő dél-koreai Demokrata Párt bocsánatkérésre szólította fel azt az Észak-Koreából délre szökött két ellenzéki képviselőt, akik korábban Kim Dzsong Un rossz egészségi állapotáról beszéltek.

Vasárnap hajnalban lövöldözés tört ki a két Korea határán, ám a dél-koreai hadvezetés szerint nem sebesült meg senki. A lövöldözést Észak-Korea kezdeményezte, több lövés is leadtak katonái egy dél-koreai őrposzt felé. Dél-Korea válaszul visszalőtt kétszer.

A dél-koreai egyesített vezérkar egyik munkatársa az incidens után összehívott sajtótájékoztatón azt mondta, vélhetően nem szándékos támadásról van szó, hangsúlyozva, hogy a lövöldözés idején a sűrű köd egyébként is megnehezítette a látásviszonyokat.

Csoj Kang, az Asan Politikatudományi Intézet független szöuli agytröszt elemzője elképzelhetőnek tartja, hogy a lövöldözés Phenjan üzenete volt arról, hogy még mindig Kim Dzsong Un a hadsereg vezetője.

"Tegnap Kim meg akarta mutatni, hogy tökéletesen egészséges, ma pedig be akarja bizonyítani, hogy a hadsereg továbbra is teljes mértékben az ő irányítása alatt áll" - jelentette ki.

A szöuli Ihva Egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó egyik professzora, Leif-Eric Easly szerint Kim az elmúlt hetek híresztelései nyomán meggyengült pozícióját akarja erősíteni az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?