A dalai láma köreiből ösztönzik az önégetőket

Peking |

<p>Pénzzel ösztönzik a dalai láma körei a tibeti önégetőket &quot;embertelen&quot; tettük elkövetésére - jelentette ki Padma Csoling, a tibeti autonóm terület törvényhozásának elnöke újságírók előtt pénteken Pekingben. Az Országos Népi Gyűlés (parlament) jelenleg folyó ülésszakának szünetében Padma azt is mondta, bizonyítékaik vannak, hogy a dalai láma maga is a &quot;felbujtók&quot; körébe tartozik.</p>

Az önégetés alapvetően az erkölcsbe ütköző, embertelen cselekedet - jegyezte meg a tibeti vezető. Hozzátette: ahelyett, hogy elleneznék ezt, kártérítés felajánlásával ösztönzik az öngyilkosságokat, ami "még embertelenebb".
    A Tibeti Autonóm Terület új kormányzója, az 55 éves Loszang Gyalcen arról biztosította hallgatóságát, hogy a jövőben is a stabilitás fenntartását, az elszakadásra törekvő erők és a szabotázsakciók elleni fellépést tekinti elsődleges feladatának.
    Emigráns tibeti források szerint Kína tibetiek lakta területein az elmúlt négy évben több mint százan gyújtották fel magukat, és legalább kétharmaduk belehalt sérüléseibe. Azt hangoztatják, hogy e tettek a vallásuk gyakorlásában korlátozott tibetiek tiltakozásának kifejeződései.
    Kínai és helyi tibeti vezetők viszont úgy vélik, a Tibet függetlenségét hirdető erők áldozzák fel ily módon a többségében fiatal tibetieket ügyük napirenden tartása érdekében.
    Más jelentések szerint az amerikai külügyminiszter John Kerry ezen a héten egy "bátor nőknek" szóló díjban részesítette Cering Vejszö tibeti írót, aktivistát, aki állítólag nem hagyhatja el Kínát, és két napja pekingi házi őrizetben van.
    Az Egyesült Államok külügyminisztériuma 2001-ban alapította a díjat, és eredeti célja szerint azoknak ítélik oda, akiknek a tevékenysége révén lényegesen jobbá lesz a nők helyzete a világ országaiban. A díjra - amelyet hagyományosan a nemzetközi nőnapon adnak át - az amerikai nagykövetségek tehetnek javaslatot.
    "Vejszö gyakran közölt olyan cikkeket, amelyekben elferdítette a tényeket Tibetről, becsmérelte Kína nemzetiségi politikáját, szeparatista érzelmeket keltett, és rombolta Kína etnikai egységét" - hangoztatta a kínai külügyminisztérium szóvivője kérdésre válaszolva. Azzal, hogy az Egyesült Államok egy ilyen embert jutalmaz, nyilvánosan kiáll a szeparatista szavai mellett, amivel pedig világosan megszegi többszöri kijelentését, hogy Tibetet Kína részének tekinti - fogalmazott Hua Csun-jing.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?