Az orosz haderő oldalán harcoló csecsen csapatok kezére került a hetek óta ostromlott dél-ukrajnai Mariupol városházája, amelynek épületére kitűzték a zászlajukat is – közölte csütörtökön Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetőjének Telegram-oldalán.
A csecsen vezető állítja, csapataik kezére került a mariupoli városháza
„A fiúk rádión jelentették, hogy felszabadították a mariupoli városházát és kitűzték rá a zászlónkat” – írta Kadirov, akit a Vedomosztyi című orosz gazdasági napilap idézett.
„Az életben maradt banditák nem akartak kockáztatni és elhagyták állásaikat, ahogy azt már megszokhatták, és menekülőre fogták” – tette hozzá bejegyzésében a csecsen vezető az ukrán kormányerőkre utalva.
Kadirov közölte azt is, hogy további csecsen alakulatok jelenleg több irányból haladnak a városban – mint fogalmazott – „megtisztítva azt az azovi szennytől”. Kadirov ezzel az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolt védő Azov ezredre utalt.
„Ha Isten is úgy akarja, Mariupolt hamarosan megtisztítjuk” – tette hozzá.
Kadirov közzétett egy telefonbeszélgetésről készült videófelvételt is, amely állítólag Adam Delimhanov orosz parlamenti képviselő és „a bátor” csecsen harcosok között készült.
Mariupolt már hetek óta ostromolják orosz alakulatok. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a városban csaknem százezer ember maradt víz-, áram- és élelmiszer-ellátás nélkül.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.