A CIA leköszönő igazgatója "dühös" Donald Trumpra

Washington |

<p>Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) leköszönő igazgatója - szavai szerint - &quot;mélységesen szomorú és dühös&quot; Donald Trump elnökre azért, amit látogatásakor mondott. John Brennan szóvivője útján nyilvánosságra hozott közleményében kifejtette: &quot;Donald Trumpnak nagyon szégyellnie kellene magát&quot;. Szerinte ugyanis Trump elnök túl sokat beszélt önmagáról és túlságosan is magasztalta magát.&nbsp;</p>

Donald Trump - aki Mike Pence alelnökkel együtt tett látogatást a CIA Virginia állambeli Langleyben lévő központjában szombaton - látogatásakor elöljáróban támogatásáról biztosította a CIA munkatársait. Ezt követően hosszasan azt fejtegette, hogy hányan voltak a pénteki beiktatási ünnepségen, miképpen számolt be erről "a tisztességtelen média", amely szerinte a valósnál kevesebb jelenlévőről tudósított.  

A hírszerzőknek hangsúlyozta, hogy "ezer százalékig mögöttetek állok". Majd hozzátette: "annak oka, hogy éppen ide látogattam először az az, hogy háborúban állok a médiával. A földkerekség legtisztességtelenebb emberei között vannak. Igaz? És valamiképpen azt a benyomást keltették, mintha nekem vitám lenne a hírszerzői közösséggel".

Trump gyors vizitjét egyes elemzők azzal magyarázták, hogy az elnök feladatai között elsőként szerette volna helyreállítani a hírszerzés és közte lévő rossz viszonyt. Érkezésekor Meroe Park, aki az átmenti időszakban irányítja az ügynökséget, rövid köszöntő beszédében hangsúlyozta is: "a CIA viszonya a mindenkori elnökkel alapvető fontosságú a nemzet ereje és biztonsága számára". Válaszában Mike Pence - még mielőtt Trump beszélni kezdett volna - az új adminisztráció teljes támogatásáról biztosította a hírszerzői közösséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?