A brüsszeli zsidó múzeumnál lelőtt három emberből kettő izraeli

Jeruzsálem/Brüsszel |

<p>A brüsszeli zsidó múzeumnál lelőtt három áldozat közül ketten izraeli turisták voltak - közölte vasárnap az izraeli külügyminisztérium.</p>

Jigal Palmor szóvivő szerint a két áldozat egy ötvenfős turistacsoporttal járt Brüsszelben. Részletekkel nem szolgált, de az izraeli média híradásai szerint egy tel-avivi házaspárt öltek meg. A brüsszeli zsidó múzeum előtt történt lövöldözésben szombaton három ember halt meg, és egy súlyosan megsebesült. A Le Soir című belga napilap azt írta vasárnap, hogy a sebesült is meghalt a kórházban, de hivatalos forrásból ezt egyelőre nem erősítették meg.

A beszámoló szerint délután négy óra előtt pár perccel egy Audi állt meg a zsidó múzeum bejáratának közelében, a parkoló autók mellett, majd az utas és a vezető is kiszállt. Ez utóbbi két táskát tett a földre, majd tüzelni kezdett a járókelőkre. Ezt követően visszaült az autóba és elhajtott. Egyes források szerint a támadó be is ment a múzeumba, és ott is lövöldözött. 

Véletlenül a közelben tartózkodott Didier Reynders belga külügyminiszter is, és a beszámoló szerint maga is szemtanúja volt a merényletnek. Szintén a közelben tartózkodott a belügyminiszter, Joelle Milquet is, aki pár perccel Reynders után ért a támadás helyszínére, és úgy nyilatkozott: minden arra utal, hogy antiszemita támadás történt. A belga rendőrség az esettel összefüggésben őrizetbe vett egy embert, és keres még egy gyanúsítottat.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap közleményében a legkeményebb szavakkal ítélte el a gyilkosságokat. Hivatala által vasárnap kiadott közlemény szerint a bűncselekmény "a zsidók és államuk elleni folytonos gyűlöletkeltésnek" az eredménye. "Továbbra is halljuk az Izrael elleni rágalmakat és hazugságokat európai földön, miközben rendszeresen elhallgatják a térségükben elkövetett emberiesség ellenű bűntényeket és gyilkosságokat" - áll a miniszterelnök közleményében. A belgiumi zsidó közösség mintegy 42 ezer főt számlál, a zsidók fele Brüsszelben él.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?