A brit kormány a 70 éven felüliek otthoni elkülönítését tervezi

koronavírus

A brit kormány a 70 éven felüliek egészségvédelmi célú otthoni elkülönítésére dolgoz ki cselekvési tervet az új típusú koronavírus okozta járvány elleni fellépés jegyében, de ezt az intézkedést „a megfelelő időpontban” kívánja életbe léptetni – mondta a brit egészségügyi miniszter vasárnap.

A brit kormány járványellenes stratégiáját előzőleg súlyos bírálattal illette vezető brit egyetemek és kutatóintézetek több száz tudósa.

A 229 egyetemi oktató és kutató által aláírt, szombat éjjel nyílt levél formájában közzétett felhívás kezdeményezői szerint a brit kormány cselekvési menetrendjének célja az emberek közötti távolságtartásra irányuló intézkedések még további késleltetése.

Az aláírók szerint azonban az adatok arra vallanak, hogy a nagy-britanniai fertőzöttek száma néhány napon belül több tízezerre emelkedhet, és ha a fertőzéses esetek száma korlátozás nélkül növekszik tovább, akkor a járvány néhány héten belül több millió embert érinthet.

Nagy-Britanniában jelenleg 1149 fertőzöttet tartanak nyilván, a járvány halálos áldozatainak száma a legutóbbi adatok szerint 21.

A nyílt levelet aláíró tudósok az emberek elkülönítésére eddig tett brit lépéseket elégtelennek minősítették, és annak a véleményüknek adtak hangot, hogy haladéktalanul további, erőteljesebben korlátozó intézkedéseket kell hozni.

Matt Hancock egészségügyi miniszter azonban a BBC közszolgálati televíziónak és a Sky News kereskedelmi hírtelevíziónak adott vasárnapi interjúkban megerősítette azt a kormányzati álláspontot, hogy minden lépést a megfelelő időpontban kell megtenni, mert a túl korán meghozott és így nagyon hosszú ideig érvényben lévő korlátozó intézkedésekbe az emberek „hamar belefáradnak”.

Hancock mindazonáltal kijelentette: a kormány a későbbiekben arra fogja kérni a 70 évnél idősebb összes brit állampolgárt, hogy maradjanak otthonaikban, és ne fogadjanak látogatókat. A miniszter szerint az érintettek élelmiszer- és gyógyszerellátását házhozszállítással fogják megoldani.

Arra a kérdésre, hogy ez mikortól várható, az egészségügyi miniszter csak annyit mondott, hogy a következő hetekben. Hozzátette: egyelőre nem hajlandó ennél részletesebb menetrendet felvázolni, mivel a kormány ezt az intézkedést akkor akarja meghozni, amikor a tudományos útmutatás alapján úgy ítéli meg, hogy eljött az ideje.

Hancock közölte: Boris Johnson miniszterelnök hamarosan konferenciahívásos értekezletre hívja az érintett iparvállalatok vezetőit, akiket arra kér majd, hogy gyorsítsák a kórházi lélegeztetőgépek és a járvány leküzdéséhez szükséges egyéb orvosi berendezések gyártását.

A Brit Kiskereskedelmi Szövetség (BRC) vasárnap közzétett felhívásárban azt kérte, hogy a lakosság ne halmozzon fel feleslegesen készleteket élelmiszerekből és egyéb árucikkekből.

Az utóbbi napokban sok brit szupermarket polcairól a tömeges felvásárlások miatt rendre eltűntek egyes alapvető tartós élelmiszerek, főleg a száraztészták és a konzervek, és az üzletek időnként a kenyérfélékből is kifogynak, bár általános élelmiszerhiány nincs.

A BRC vasárnapi felhívásában arra kérte a vásárlókat, hogy legyenek másokra is tekintettel, mivel ha valaki többet vásárol, mint amennyire valójában szüksége van, akkor az adott termékből másnak esetleg nem jut.

„Ha együttműködünk, mindenkinek jut elegendő mindenből” – áll a kiskereskedelmi szövetség nyílt levelében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?