A brit hatóságok befejezik a járvány reprodukciós rátájának rendszeres közlését

koronavírus Nagy-Britannia

Megszüntetik januártól a brit egészségügyi hatóságok a koronavírus-járvány terjedési lendületét mérő „R” fertőzési ráta rendszeres közlését.

Nick Watkins, a brit kormány egészségbiztonsági hivatalának (UK Health Security Agency, UKHSA) adatkezelési tudományos igazgatója a BBC közszolgálati rádiónak nyilatkozva hétfőn elmondta: a korábban hetente, jelenleg kéthetente kiszámított és közzétett reprodukciós mérőszám feleslegessé vált, mivel Nagy-Britannia „együtt él” a koronavírussal, és a lakosság nagy többsége már megkapta a koronavírus elleni oltások több dózisát.

A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb – a december 22-i helyzetet mutató – statisztikája szerint Angliában, ahol az Egyesült Királyság népességének 90 százaléka él, eddig több mint 144 milliót adtak be a koronavírus elleni vakcina első, második, harmadik és negyedik – emlékeztető – dózisából. Az 50 év feletti angol lakosság csaknem kétharmada mind a négy oltási adagot megkapta.

Watkins professzor hétfői BBC-nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az „R” reprodukciós ráta „hasznos és egyszerű” eszközként segítette a közegészségügyi intézkedések és a kormányzati döntések meghozatalát, de a magas oltottsági arány és a kezelési módszerek fejlődése lehetővé tette a továbblépést a következő szakaszba, „amelyben már együtt élünk a Covid-19-et okozó vírussal”.

A UKHSA tudományos igazgatója szerint a hatóságok továbbra is figyelik a koronavírus-járvány dinamikáját, hasonlóan számos más elterjedt betegség megfigyelési módszereihez.

Az „R” reprodukciós mutató azt jelzi, hogy meghatározott számú – általában tíz vagy száz – koronavírus-fertőzött hány embernek adja tovább a fertőzést.

A 1 feletti reprodukciós rátákból rendszerint a járvány terjedésének gyorsulására lehet következtetni.

A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legfrissebb számításai szerint az „R” reprodukciós ráta Angliában jelenleg 1 és 1,2 között jár.

Ez a becslés azt mutatja, hogy tíz fertőzött átlagosan 10–12 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést

A SAGE számítási módszertana szerint az 1–1,2 közötti becslési sáv alsó értéke esetén a járvány stagnál, ha viszont a becslési sáv felső értéke helytálló, akkor naponta 4 százalékkal emelkedik a fertőzöttek száma az előző 24 órához viszonyítva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?