A brazil parlament illetékes bizottsága vádemelést javasol Jair Bolsonaro volt elnök ellen

Jair Bolsonaro brazil elnök

Vádemelést javasol jelentésében a brazil parlament illetékes bizottsága Jair Bolsonaro volt elnök és további 60 személy ellen a kormányzati negyed idén év elején történt ostromával összefüggésben.

A több mint 1300 oldalas jelentésben, amelyet a testület helyi idő szerint szerdán szavazattöbbséggel fogadott el, Bolsonarót a jogállamiság felforgatásának kísérletével, politikai erőszakkal és összeesküvéssel vádolták meg. A volt elnök mellett további 60 embert, köztük volt minisztereket és katonatiszteket is megvádoltak.

Az öt hónapos vizsgálat nyomán született jelentés alapján az ügyészség dönt majd a vádemelésről.

Bolsonaro védői a jelentést hiányosnak és elfogultnak nevezték.

A kongresszusi testület nem idézte be a volt elnököt, hogy védekezhessen a vádak ellen.

A jobboldali Bolsonaro hívei január 8-án, néhány nappal az új baloldali elnök, Luiz Inácio Lula da Silva hivatalba lépése után, a szerintük meghamisított választási eredmények ellen tiltakozva megostromolták a brazil kongresszust, a kormány épületeit és a legfelsőbb bíróságot, jelentős károkat okozva. A biztonsági erők azonban néhány óra alatt visszaszerezték az ellenőrzést a kormányzati negyed felett.

Lula azzal vádolta Bolsonarót, hogy ő bujtotta fel követőit a támadásra. A volt elnök, aki az ostrom idején az Egyesült Államokban tartózkodott, visszautasította a vádakat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?