A bíróság felfüggesztette Trump döntését a menekültek védett státuszának megszüntetéséről

Donald Trump
Washington |

Egy kaliforniai szövetségi bíró átmenetileg felfüggesztette szerdán Donald Trump amerikai elnök azon döntésének végrehajtását, amely megszüntetné négy ország menekültjeinek eddigi védett státuszát.

 

Edward Chen San Franciscó-i szövetségi bíró több hétig tartó meghallgatássorozat után hozta meg döntését, amely azonnali hatállyal érvénybe lépett. Ennek értelmében a Szudánból, Nicaraguából, Haitiról és Salvadorból érkezett menekültek továbbra is védett státuszt élveznek, vagyis nem utasíthatók ki az Egyesült Államokból, és változatlanul jogszerűen vállalhatnak munkát is.

Az említett országokból érkezők 2001 óta élveztek védett státuszt, vagy azért, mert otthonukban természeti katasztrófák pusztítottak, mint például Haitin és Salvadorban, vagy azért, mert politikai bizonytalanság, fegyveres konfliktus uralkodott, mint például Nicaraguában és Szudánban. Az amerikai kormányzat az idén tavasszal úgy döntött: megszünteti a védett státusz biztosításáról szóló programot, mert az érintett országokban helyreállt a rend, nincs ok a további védelemre.

 

Mintegy 200 ezer menekültet érintett a kormány döntése, valamennyiüknek 2019 januárjáig el kellett volna hagyniuk az Egyesült Államokat. Néhányan közülük civil szervezetek segítségével pert indítottak.

Döntésének indoklásában a bíró hangsúlyozta: a kormányzatnak, illetve az adminisztrációt képviselő ügyvédnek nem sikerült bizonyítania, hogy a védett státusz további érvényben tartása káros hatással lenne az amerikai társadalomra. A bíró azon vélekedésének adott hangot, hogy - mint fogalmazott - "Trump elnök ellenérzésekkel viseltetik a nem fehér és nem európai bevándorlókkal szemben", majd hozzátette, hogy szerinte ez befolyásolta az elnököt a védett státusz megszüntetéséről hozott döntésében. A bíró azzal is indokolta döntését, hogy a kormányzati határozat végrehajtása súlyos és helyrehozhatatlan kárt és nehézséget okozna az érintetteknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?