A bécsi merénylettel kapcsolatban őrizetbe vettek közül nyolcan büntetett előéletűek

bécsi merénylet

A hétfő esti bécsi merénylettel kapcsolatban eddig őrizetbe vett tizenöt személy közül nyolcan büntetett előéletűek – közölte Karl Nehammer osztrák belügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A gyanúsítottak közül négyet terrorbűncselekmények, kettőt-kettőt pedig különböző erőszakbűncselekmények, illetve egy Linzben elkövetett „becsületgyilkosság” kísérlete miatt vontak felelősségre.

A belügyi tárcavezető szerint az elkövető személyével közvetlenül kapcsolatos nyomozás Svájc mellett egy másik - általa meg nem nevezett országra is kiterjed.

Nehammer felhívta a figyelmet arra, hogy a rendőrség által lelőtt elkövető személyazonosságát alig négy óra alatt sikerült megállapítani, és a gyors rendőrségi munkának köszönhetően még aznap éjszaka végrehajtották a házkutatásokat. Mint mondta, az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) két nyomozót bocsájtott az osztrák hatóságok rendelkezésére. Hozzátette, hogy az Europol munkatársai az osztrák hatóságokat segítik a nemzetközi együttműködésben.

Franz Ruf, közbiztonságért felelős főigazgató hangsúlyozta: a tizenöt gyanúsított mindegyike a radikális iszlamista körökhöz tartozik.

Ruf megemlítette, hogy a becsületgyilkosság miatt elítélt két férfi hosszú börtönbüntetést kapott 2012-ben. Egyiküket tíz év börtönnel sújtották, de 2017-ben szabadulhatott, míg a másik férfit öt és fél év szabadságvesztésre ítélték, de 2015-ben szabadlábra helyezték.

A nap folyamán Stef Blok holland külügyminiszter és Karoline Edtstadler osztrák európai uniós és alkotmányügyi kancelláriaminiszter közösen mécsest helyeztek el az áldozatok emlékére a Bécs belvárosában található Seitenstettengasse térségében, ahol a merénylő megkezdte vérengzését. A két politikus szorosabb együttműködést sürgetett a terrorizmust finanszírozó államokkal és szervezetekkel szemben.

Hétfőn este az osztrák hatóságok által Kujtim Fejzulai néven azonosított – albán gyökerekkel rendelkező – merénylő négy embert ölt meg, huszonhármat megsebesített Bécs belvárosában egy zsinagóga közelében, mielőtt a hatóságok végeztek volna vele.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?