A Bahama-szigetek a negyedik fertőzött ország

Nassau/Budapest. Lépfene-kórokozók jelenlétét mutatták ki az előzetes vizsgálatok egy postai küldeményben a Bahamai Közösségben. Az anthrax nyomait egy bahamai címre küldött levélben fedezték fel, a fehér port tartalmazó borítékon helyi bélyegző volt.

Nassau/Budapest. Lépfene-kórokozók jelenlétét mutatták ki az előzetes vizsgálatok egy postai küldeményben a Bahamai Közösségben. Az anthrax nyomait egy bahamai címre küldött levélben fedezték fel, a fehér port tartalmazó borítékon helyi bélyegző volt. Nem közölték a címzett kilétét, illetve azt sem, szerepelt-e a feladó neve a borítékon. A múlt hét elején felfedezett gyanús anyagon egy nassaui kórházban végeztek laboratóriumi vizsgálatokat, és a lépfenetesztek pozitívnak bizonyultak. A hatóságok azonban az amerikai járványügyi szervektől is megerősítést várnak vizsgálataik eredményére. A levéllel kapcsolatba került alkalmazottak egyikén sem mutatkoztak a lépfene tünetei, az alapos vizsgálatok sem utaltak betegségre. Óvatosságból azonban mindegyiküket antibiotikummal kezelik. A világméretű gyanakvás és aggódás közepette az Egyesült Államokon kívül eddig csak Kenyában és Argentínában mutattak ki tényleges lépfenefertőzést. Mindkét országba amerikai levélben jutott be a kórokozó.

Vasárnap reggel óta hat lépfene-gyanús bejelentés érkezett a magyar Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra (OKF), ami lényegesen kevesebb, mint korábban. Az OKF szóvivője elmondta: a Belügyminisztérium által működtetett zöld számra is kevesebben telefonáltak, a hívások száma napi 95-ről 15-re csökkent. Már nem küldenek minden esetben vegyi felderítőket a helyszínre, ugyanis volt, amikor a bejelentő által közölt információk egyértelművé tették, hogy erre nincs szükség. Az elmúlt napokban összesen 260 lépfene-gyanús anyag laboratóriumi vizsgálata történt meg, az eredmény minden esetben negatív volt. A tisztiorvosi szolgálatnál jelenleg még 12 anyag vizsgálata van folyamatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?