95-re nőtt az ankarai merénylet áldozatainak száma

<p>Kilencvenötre nőtt az Ankarában szombaton egy béketüntetésen elkövetett merénylet áldozatainak száma, több tucatnyi embert pedig súlyos sérülésekkel kezelnek - közölte a török miniszterelnöki hivatal.</p>

A hivatal szombat esti közleménye szerint összesen 246 embert kezelnek kórházban a két öngyilkos robbantás miatt, közülük 48-at intenzív osztályon. A terrorcselekménnyel kapcsolatos nyomozás lázasan folyik, ahogy a halálos áldozatok azonosítása is - tette hozzá a közlemény.
   

A törökországi orvosok szövetsége korábban arról számolt be, hogy 97 halálos áldozatról tudnak, és félő, hogy ez a szám a következő napokban tovább emelkedhet, mivel többeket súlyos égési sérülésekkel kezelnek.
   

Az eddigi információk szerint két öngyilkos merénylő robbantott a török főváros központjában, ahol emberek százai gyülekeztek béketüntetésre a közalkalmazotti szakszervezetek konföderációjának felhívására. A békés felvonulásnak az lett volna a célja, hogy a kurd lázadók és a török biztonsági erők között kiújult erőszak leállítására szólítson fel.
   

A washingtoni Fehér Ház közölte, hogy Barack Obama elnök telefonon beszélt török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal, és részvétét fejezte ki a merénylettel kapcsolatban. Az amerikai elnök hivatala tájékoztatása szerint biztosította Erdogant, hogy az Egyesült Államok kiáll Törökország és a török emberek mellett a terrorizmus elleni harcban és a térség egyéb biztonságpolitikai kihívásait illetően.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?