87 millióhoz közelít a kommunista párttagok száma Kínában

Sanghaj |

<p>A korábbi évekhez képest lassabb mértékben, de tovább nőtt a Kínai Kommunista Párt (KKP) tagjainak száma, amely immár megközelíti a 87 milliót - adta hírül a párt központi bizottságának szervezeti osztálya hétfőn.</p>

A pontos adatok szerint a KKP-nak 2013 végén 86,69 milliónyian voltak a tagjai, ez az előző évhez képest 1,8 százalékos növekedés, de némiképp elmarad a korábbi évek tagfelvételi dinamikájától. Az egész múlt év során 2,41 milliónyi új tagfelvételi kérelmet fogadtak el, ami 825 ezerrel kevesebb a 2012-es adatoknál. 

A tagok számának a korábbi évekhez képest lassuló növekedése nem véletlen: összhangban áll a kormány törekvéseivel. A politikai szakértők évek óta a párt túlméretezettségének veszélyeire figyelmeztetnek, a Szovjetunió Kommunista Pártjának sorsát felemlegetve, mondván, annak 1917-es hatalomra kerülésekor mindössze 240 ezer tagja volt, majd kezelhetetlen méretűre, 19 milliósra duzzadt a párt bukásának idejére.

A politológusok a párttagságot a jelenleginél hatékonyabban szabályozó és a kilépést lehetővé tevő rendszer bevezetését szorgalmazzák, mondván, 51 millió körülire lenne szükséges csökkenteni a párttagok számát. A Hu Csin-tao és Ven Csia-pao fémjelezte előző vezetés a kivitelezés nehézségei miatt újra meg újra elhalasztotta a rendszer reformját. Hszi Csin-ping elnök tavaly januárban nyilvánosan is kimondta: a párttagságot szabályozni kell, az arra érdemtelen párttagokat pedig ki kell zárni.

Ez a túlzott méretek mellett kritikusok szerint azért is fontos, mert a párttagok egy része erkölcsileg korrupt, nem elkötelezett a kommunizmus eszméje iránt, s érdektelen a szervezetet és annak alapelveit illetően. A vezetésének szerintük olyan működési mechanizmust kell felállítania, amely kiszűri a párttagsággal csupán a jobb anyagi és karrierlehetőségek keresőit, ezek távozása ugyanis javítaná a párt általános minőségi színvonalát és hatékonyságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?