65 százalék körüli volt a részvételi arány

<p>Valószínűleg több évtizede nem volt olyan magas, becslések szerint 65 százalékos a részvételi arány az amerikai elnökválasztáson, mint az idén. Előrejelzések szerint 45 millió amerikai adta le előzetesen szavazatát abban a 30 államban, ahol erre lehetőség volt, és kedden további 95 millió ember járulhatott a szavazóurnákhoz. A választópolgárok az iskolai tornatermekben, városházákon, templomokban és bírósági épületekben, valamint egyéb közintézményekben berendezett szavazókörzeteknél álltak sorba - egyes helyeken 2-3 óráig is -, hogy voksolhassanak.</p>

A választáson az első fekete bőrű elnökjelölt küzdött a vietnami háború hősével.

Michael McDonald, a virginiai George Mason Egyetem politológia professzora szerint a részvételi arány elérhette a 65 százalékot. Ez magasabb, mit amekkora arányt 1960-ban, John F. Kennedy és Richard Nixon összecsapásakor mértek. Utoljára 1908-ban, a modern pártállami demokrácia kialakulásakor volt ilyen magas a részvételi arány.

Sokak számára azért volt mérföldkő ez a választás, mert Barack Obama lehet az Egyesült Államok első afro-amerikai elnöke. Másokat a tapasztalt John McCain, a vietnami háború hőse vonzott a szavazókörzetekbe. Az exit poll felmérések szerint mindenesetre arról széles körű volt az egyetértés, hogy az ország rossz irányban halad és új vezetésre van szükség. A választás izgalmát jelzi, hogy több államban, például Pennsylvaniában és New Yorkban az emberek sok helyen már a szavazás kezdete előtt egy órával sorba álltak, hogy az elsők között voksolhassanak.

A szavazóhelyiségeknél készült felmérések szerint az amerikai választók között kevesebb a republikánus, mint négy éve. Idén 31 százalék vallotta magát kormánypártinak, a demokraták aránya 40 százalék (2004-ben a két nagy párt hívei még egyaránt 37 százalékot képviseltek). (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?