2370 évet kaphat az isztambuli merénylő

Ankara |

<p>Negyvenszeresen súlyosbított életfogytiglant, továbbá 1540 és 2370 év közötti börtönbüntetést kért egy török ügyészség kedden arra az üzbég férfira, aki 2017 újévének hajnalán az isztambuli Reina klubban gépkarabélyával tüzet nyitott a tömegre és megölt 39 embert, beleértve egy rendőrt, 79 ünneplőt pedig megsebesített - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.</p>

A Boszporusz-parton található népszerű szórakozóhelyen történt támadásnak sok külföldi áldozatául esett, főként közel-keleti és észak-afrikai országok állampolgárai is.

Az ügynek a vádirat értelmében Abdulgadir Masharipovon kívül 56 másik érintettje is van, közülük a rendőrség 51-et korábban előzetes letartóztatásba helyezett. Masharipov az eset után sikeresen távozott a helyszínről, majd a tettest több mint két héttel később egy hatósági rajtaütés során vették őrizetbe Isztambul külvárosában. A tömeggyilkos beismertette tettét.

A 34 éves Masharipov ellen az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete, terrorszervezeti tagság, szándékos emberölés, annak kísérlete, valamint a lőfegyverekre vonatkozó törvény megsértése miatt emeltek vádat.

Az ügyész ugyanezt a büntetést kérte a merénylő feleségére is, akit a támadást követő napokban ugyancsak Isztambulban állítottak elő. A török sajtó korábbi beszámolói szerint Masharipov a feleségével és két kisgyerekével együtt érkezett Törökországba. A férfi előtte Afganisztánban kapott kiképzést.

Az incidenst az Iszlám Állam szinte azonnal magára vállalta. A dzsihadista terrorszervezet indítékként azt hozta fel, hogy Törökország hadereje tavaly augusztusban bekapcsolódott a szíriai háborúba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?