1600 kurd harcos esett el az Iszlám Állami elleni harcokban

Erbíl |

<p>Mintegy 1600 kurd harcos (pesmerga) esett el az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen Irakban folytatott harcokban 2014 júniusa óta - közölte csütörtökön a kurd erők szóvivője.</p>

Halgord Hekmat, az iraki kurd autonóm régió  felelős minisztériumának szóvivője korábban azt mondta, hogy október 17. óta volt ekkora a pesmergák vesztesége, majd javította közlését. Dzsabar Javar, a tárca főtitkára megerősítette, hogy az IÁ ellen két és fél éve vívott harc közben esett el az 1600 kurd harcos.

Az ENSZ közben csütörtökön közleményben jelentette be, hogy az iraki biztonsági erők közel 2000 tagja halt meg novemberben országszerte, így a Moszul visszafoglalásáért folyó offenzívában.

Az iraki ENSZ-misszió szerint az iraki erők 1959 tagja halt meg és legalább 450 társuk sebesült meg az elmúlt hónapban.

Ezek a számok magukban foglalják a harcoló rendőri erők, a pesmergák, a belügyi erők és a kormánypárti félkatonai milíciák veszteségét. 

Novemberben 926 civil halt meg Irakban, velük együtt 2886-ra nőtt a merényletek, erőszakos cselekmények és fegyveres konfliktusok során meghaltak száma - közölte az ENSZ, amely szerint a tényleges számok ennél jóval magasabbak lehetnek.

"Az áldozatok száma megdöbbentő, és jelentős benne a polgári személyek aránya" - mondta Jan Kubis, az ENSZ-főtitkár iraki különmegbízottja.

"A Daes (az IÁ arab neve) a létező legperverzebb taktikákat alkalmazza, házakból lövöldözve, polgár személyeket elhurcolva és élő pajzsként felhasználva" - tette hozzá a szlovák diplomata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?