14 év a gyermekeit szexuálisan zaklató apának

Kecskemét |

<p>Első fokon tizennégy év fegyházbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság azt a jánoshalmi férfit, aki öt kiskorú gyermeke közül hármat szexuális cselekmények elkövetésére kényszerített, valamint veszélyeztette gyermekei testi és szellemi fejlődését.</p>

A pénteken Kecskeméten kihirdetett  ítéletet az ügyész tudomásul vette, az elsőrendű vádlott fellebbezést nyújt be, ezért esetében nem jogerős az ítélet.

Sárközy Szabolcs bírói tanácsa az elsőrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében, kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, valamint testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek.
A per másodrendű vádlottját, a férfi élettársát, az öt kiskorú gyermek édesanyját, kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, valamint testi sértés vétségében találta bűnösnek a bírói tanács, ezért két év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztette. Az ítéletet a vádlott tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.
A szülők felügyeleti jogát minden gyermek esetében megszüntette a bíróság.
Sárközy Szabolcs az ítélet indokolásakor elmondta: a tíz éve élettársi közösségben élő első- és másodrendű vádlott mindegyik gyermeke kiskorú. A szülők a ritkán vállalt alkalmi munkából származó jövedelmük nagy részét italozásra fordították. A gyermekek nem jutottak szükséges orvosi ellátáshoz, a betegségeket általában lábon hordták ki, gyakran éheztek. A lakásban mindenütt rendkívüli kosz, rendetlenség volt. Az alapvető higiénia feltételek hiánya miatt gyakran előfordult, hogy a házban a gyermekek fekhelyei körül rágcsálók futkostak.
A tanácsvezető bíró kiemelte: emberhez méltatlan körülmények között éltek a szülők és gyermekeik. Az édesanya az egyik gyermekét otthon, borzalmas állapotok között szülte meg, ezzel már akkor veszélyeztette az újszülött életét. A gyermeket a megbetegedésekor, a védőnő javaslatára, azonnal kórházba kellett szállítani, mert kiszáradás  fenyegette. A gyámhivatal elrendelte a gyermekek védelem alá helyezését.
Sárközy Szabolcs hangsúlyozta: a bizonyítási eljárás során részletes, mindenre kiterjedő vizsgálatot folytattak, amelynek eredményeként a bíróság a váddal egyező módon állapította meg a szülők által elkövetett bűncselekményeket.
Endrődi Attila ügyész a perbeszédében hangsúlyozta: a bizonyítási eljárás igazolta, hogy a vádlottak a vádbeli cselekményeket elkövették. Emlékeztetett arra, hogy a vádlottak vallomást nem tettek, de a másodrendű vádlott elismerte bűnösségét.
A tanácsvezető bíró az elsőrendű vádlott előzetes letartóztatást a másodfokú ítélet meghozataláig fenntartotta. Az elsőrendű vádlott ügyében a per másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?