Tajvanra látogat a cseh képviselőház elnöke

Markéta Pekarová Adamová

Tajvanra látogat március végén Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház elnöke – közölték szerdán Prágában.

A parlamenti alsóház elnökét ázsiai útjára cseh vállalkozók, tudósok, kutatók és városok képviselői kísérik el. A látogatás programját Markéta Pekarová Adamová szerdán videobeszélgetés keretében Joseph Vu tajvani külügyminiszterrel egyeztette – jelentette be Martin Churavý, a képviselőház elnökének szóvivője.

Cseh szenátorok és politikusok 2020 óta látogatnak el időnként Tajvanra, a pekingi vezetés viszont ezeket a látogatásokat minden alkalommal élesen bírálta. Kínai tiltakozást váltott ki Petr Pavel megválasztott államfő hétfői telefonbeszélgetése Caj Jing-ven tajvani elnökkel is.

„Nem azért beszéltem telefonon a tajvani elnökkel, hogy bárkit is felbosszantsak. Kereskedelmi kapcsolataink Tajvannal nagyon erősek, közös értékeket vallunk, s nem látom okát annak, hogy ezt titkoljuk” – közölte ezzel kapcsolatban Petr Pavel a Frekvence 1 kereskedelmi rádiónak. „Részünkről nincs ebben semmi Kína-ellenesség, csak Csehország szuverenitásának és nemzeti érdekeinek kinyilvánítása” – tette hozzá Petr Pavel, akit március elején iktatnak be hivatalába.

A kínai diplomácia nyilatkozatban hívta fel Prága figyelmét arra, hogy tartsa be az egy Kína elvét. „Csehország szuverén ország, és maga dönti el, kit hív fel és kivel találkozik” – reagált kedd esti nyilatkozatában Petr Fiala cseh kormányfő a kínai bírálatokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?