Megtagadhatják a beutazást Németországba az orosz sportolóktól

Nancy Faeser

Nancy Faeser német belügyminiszter szerint megtagadhatják a beutazást Németországba az orosz sportolóktól, amennyiben ismét engedélyezik számukra, hogy nemzetközi versenyeken vegyenek részt.

Az SPD-s politikus hétfői nyilatkozatában jelezte, a tiltás a vízumszabályoknak megfelelően érvényesülne.

„Azok az országok, ahol jelentős sporteseményeket szerveznek, nem tehetetlenek. A vízumkiadáson keresztül ellenőrizhető, hogy az oroszok szerepelhetnek-e. Németországban a nemzetközi versenyek rendezésekor ennek megfelelően tudunk cselekedni. Mindig világos állásponttal fogunk cselekedni” – fogalmazott a német belügyi tárca vezetője.

A tavaly feburárban kitört ukrajnai háború miatt az orosz és fehéroroszok sportolókat nem engedélyezték nemzetközi viadalokon indulni, azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) március 28-i javaslata alapján a rendezők erre engedélyt adhatnak. A feltételek között szerepel, hogy a versenyzők semleges színekben állhatnának rajthoz, nem emelhetnek szót Oroszország ukrajnai háborúja mellett, és nem állhatnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy a nemzetbiztonsági szervekkel. A NOB állásfoglalása miatt több ország már visszalépett nemzetközi sportversenyek szervezésétől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?