Közpolitikai műhelyt!

Ami volt: az 1945-től 1989-ig terjedő időszakra minden különösebb tévedés nélkül nézhetünk vissza. A kommunista pártnak a korabeli alkotmányban is  vezető szerepe meghatározta az állam formáját és működési elvét, ami egy totalitárius rendszer működését tette lehetővé.

Több külső tényező, a gorbacsovi éra, a Szovjetunió felbomlása, a berlini fal lebontása, az általános európai enyhülés és a társadalmi elégedetlenség azt eredményezte, hogy a szocializmus összeomlott. A ’89-es rendszerváltás megteremtette a plurális társadalom és jogállamiság újrahonosításának lehetőségét. Ezzel nagy-nagy remények és nekibuzdulások időszakát élhettük meg. Az elmúlt 30 év alkotmányos és törvényes keretei biztosították a többpártrendszer, a szabad sajtó, a szabad piac, valamint az egyéni szabadság és politikai jogok gyakorlásának lehetőségét.

Nézzük hát meg, a szlovákiai magyarok három évtizedes szereplését. És szorítkozzunk kizárólag a tényekre.

A magyarok több alkalommal is részt vehettek mind a parlamenti, mind a kormányzati munkában. A 2020-as februári parlamenti választás eredménye azonban világos üzenet: a pártvezetők egói, a gyalázkodás, az acsarkodások, az empátia hiánya meghozta „gyümölcsét”. Az azóta sebtében megválasztott új pártvezetők immár mindannyian az összefogás, az együttműködés fontosságát hangsúlyozzák. Igaz, minden mélyrehatóbb egyeztetés nélkül. Sőt, a nagy újraszervezés szépséghibája, hogy kirekesztéssel kezdődött. A komáromi találkozóra ugyanis nem hívták meg Simon Zsoltékat ( Magyar Fórum ) és az MKDSZ-t sem. Arról nincs tudomásunk, vajon miért nem. Valaki megint megüzente, ki a „jó magyar”? A részben megújult párvezetőségek azóta mintha pörögni kezdenének. Remélem, ez nem csak látszat, vagy inkább csak pótcselekvés, ami a szlovákiai magyar közösség megnyugtatását hivatott szolgálni  az érdemi munka helyett. De legyünk inkább jóhiszeműek! Hiszen az összefogás, az együttműködés szándéka üdvözlendő, bár csupán eszköz. A kitűzött célhoz vezető út, az értékek mentén kialakított konkrét programok összefésülése azonban nem lesz könnyű. A február 29-ei nagy pofon sokkoló hatása pedig kijózanító és hasznos is lehet, hiszen cselekvésre ösztönöz.

Ami van: tudomásom szerint Szlovákiában jelenleg öt politikai tömörülés „cégtábláján” szerepel a hazai magyar érdekképviselet. Reményt keltő az a pezsgés is, amelynek a politikusok, elemzők, más közéleti személyek és újságírók részéről lehetünk tanúi. Ardamica, Széky, Miklósi, Szilvássy, Hegedűs, Finta, Sánta, Petőcz, Hunčík, Nyerges írásai elgondolkodtatók, mert, meggyőződésem szerint, a tisztánlátás igényével a megoldást keresik. Nagyon figyelemre méltó Rigó Konrád  írása, melyben modellváltást sürget. Ravasz Ábel Kék tervében nagyon sok tézis megszívlelendő, bár ezeket érvényesítette volna már a parlamenti választás előtt; Berényi József az RTVS Pátria rádió Délidő című műsorában a tartalmi, szerkezeti kérdések megoldásához időt, és a választók türelmét kérve, a platformok működésének, valamint a regionális politizálás fontosságát hangsúlyozta. Leszögezte továbbá, hogy az új egyesült pártnak gyűjtőpártnak kell lennie. Örvendetes, megannyi jó ötlet! Mindez az eszmecsere most a politikai pártok szintjén zajlik.

Olyan mindez, mint egy gyorsított eljárás: megkérdőjelezi a szándék hitelességét, egyben növeli a hiba lehetőségét. Ráadásul a felvidéki újraindulásra reális árnyékot vet a Fidesz határon átnyúló propagandája is. Sajnos, a szlovákiai magyarokat is sikerült megosztania. Az átgondolt és rendkívül differenciált támogatás egyedüli célja a szavazatszerzés: a Fidesz érzelmi üzenetei sikerrel manipulálják a magyarkodó, kevésbé tájékozott választót, másokat pedig a párt direkt érdekeltség keretében szinte kivásárol. Ez a helyzet messze túlszárnyalja a mindenkori magyar kormányhoz való korrekt viszony keretét, maga a valóság pedig a szlovákiai magyar politikai reprezentáció függetlenségének kérdését veti fel. Ez bizony súlyos teher, amely érdemben veszélyeztetheti egyesülni kívánó pártjaink jövőbeni sikeres együttműködését. Éppen ezért nagyon fontos ezt a kérdést mielőbb tisztázni! A pártvezetőknek ebben dűlőre kell jutniuk. Ellenkező esetben a komáromi szándéknyilatkozat csak a korábbi vérszegény próbálkozások sorát fogja szaporítani. Az előző pártvezetők felelősségét firtatni ma már felesleges, pedig ha valakik, hát ők aztán igazán sárosak több választás eredménytelenségében. Ma már ugyanis kimondható, hogy az elmúlt 30 év alkotmányos, demokratikus közegében a pusztán és kizárólag a „magyarmárkás” politizálás eredménytelen. Sőt, kudarc!

Ami lehetne: meggyőződésem, hogy a főszerep ’89-ben is az értelmiségé és nem a politikai pártoké volt, hiszen azok csak a változások után jöhettek létre. Ez az erkölcsi igény, polgári látásmód, a kritikai gondolkodás és persze a mindenkori kérdésfelvetés joga és felelőssége ma is az értelmiségé. Nyelvünk, kultúránk, hagyományaink ápolása és folyamatos fenntartásán túl a legsúlyosabb felelősség mégiscsak a szolgálat. Az önbecsülésünk minden körülmények közötti megőrzésének szolgálata.

A szlovákiai magyar kisebbség értelmiségének ebben az új helyzetben, a kiútkeresésben és a  jövőkép alkotásában cselekednie illene. Politizáljon, ha úgy tetszik „csak” a saját, de akár a gyakorlati politika eszközeivel is. A józan közéleti felfogásnak megfelelően biztosítsa egy demokratikus rendszer gondolati hátterét. A globalizált világban olyan új utakat, túlélést is biztositó menekülő útvonalakat kell, kellene építeni, amelyek alapjait egyenrangú regionális szereplők alkotják. Nekünk tudatosítanunk kell, hogy Szlovákia nem nagy-, sőt, még középhatalom sem a politika színpadán. Régiónk valóban a kicsi, sokszor a pici kategóriájába tartozik. Viszont látunk sok hozzánk hasonló kicsit és picit, akik szigorúan őrzik a szabadságukat, a demokráciát, az alkotmányosságot és sikeresen működtetik a jogállam intézményeit. Mindezt hosszútávon, mintaértékűen. Ezek az ún. jóléti államok  Finnország, Dánia, Hollandia stb. A professzionalizált politika világában mindenütt működnek különböző műhelyek. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy ezek minősége nagyban meghatározza a pártok sikeres vagy eredménytelen  működését. Talán épp ezért jött el itt és most az ideje egy „közpolitikai műhely” létrehozásának. A Magyar Politikatudományi Társaság honlapján a közpolitika számos fogalmát tárja az érdeklődők felé. Íme kettő közülük: „Kormányzati stratégia, illetve stratégiai döntéshozatal, ideértve a döntéselőkészítést és a megvalósítást is.” (Gajduschek György) és „Célirányos cselekmények láncolata, amelyekkel egy cselekvő, vagy cselekvők csoportja valamely problémát kíván megoldani.” (Charles W. Anderson)

Amire érdemes külön odafigyelni, az a stratégia, amelynek célja hosszútávon biztosítani az értékeinkkel egybehangolt érdekeink érvényesítését, valamint a konkrét döntéshozatal befolyásolásának lehetőségét. A politikai pártok képviselői – ha akarnak – sok olyan kérdésben tájékozódhatnának egy ilyen műhelynél, amelyek meghaladják az ún. napi operatív tevékenységi körüket és eszköztárukon kívül esik, de például a programalkotásnál nélkülözhetetlen. Egy olyan műhelynél a pártok megrendelhetik azokat a tanulmányokat s felméréseket, amelyekben választ kapnak a legkülönbözőbb, égető társadalmi problémák orvoslási módozataira. Ezek a jövő azon nagy kérdései, amelyek politikai ciklusoktól és egyben az ideológiai rendszerektől is függetlenek. Ilyen a klímaváltozás, a szegénység, az egyenlőtlenség vagy az automatizáció hatásai a munkaerőpiacra és persze még sorolhatnám. Az elmúlt 30 év tapasztalata azt mutatja, hogy nem voltak sikeresek azok a politikai pártok illetve más, a döntéshozatalt érdemben befolyásolni kívánó és tudó intézmények, amelyek mögött nem álltak sikeres műhelyek.

Ajánlani szeretném hát a mostani pártvezetőknek, egyben a közélet iránt valamennyi érdeklődőnek, hogy mérlegeljék a modellváltást. Hozzanak létre a 13 hazai kisebbség konszenzusával (vagy legalább többségük egyetértésével), egy dél-szlovákiai regionális pártot. Tudom, hogy ez a felvetés sokaknak aggályos lehet első szóra és nyers tálalásban, de talán mégis érdemes volna (akár egy konferencián) körüljárni : vajon mi lehetne egy ilyen formáció hozadéka. Beszélni kellene a fiatal szavazókról ill. az indokaikról, hogy  miért is adták szavazataikat szlovák pártokra. Megállítható ez a trend? Visszafordítható a jövőben? Miképpen, ha egyáltalán? Fel kellene mérni a szlovák választópolgárok szavazási hajlandóságát is erre a regionális pártra. Fontos lenne információkhoz jutni ebben a tekintetben, hiszen egy ilyen felmérés nélkülözhetetlen volna a kizárólagosan „magyar márka” meghaladásához. Ugyanakkor olyan ismeretekhez juthatnánk, amelyek felfedik azokat az erőket, energiákat és  kreativitást, melyeket Dél-Szlovákia felzárkóztatásának szolgálatába lehetne állítani. Hadd utaljak Forró Krisztiánnak, az MKP új elnökének azon véleményére is, hogy ma már nem elég, hogy az MKP „a” magyar párt.

Tudatosítom, hogy ez nagy-nagy türelmet, empátiát, bátorságot és persze rengeteg munkát meg időt igényel. Lehet, hogy ez egy hosszú menetelés. A vége, persze, nyitott. De talán érdemes megpróbálni, mert ez az igazán rendkívüli kihívás! Bízom benne, hogy egy regionális párt működtetése nem azt jelentené, hogy feladjuk a nyelvünk ,a kultúránk, a hagyományaink ápolását. Sőt! Olyan, nem „buborékban” működő feltételek kialakításához vezetne, amelyek ma is több, jóléti, polgári, demokratikus államban működnek.