Zsuzsová szerint Kuciakot azért ölték meg, hogy tönkretegyék Kočnert

Alena Zsuzsová

Alena Zsuzsová szerint azért ölték meg Ján Kuciak újságírót, hogy ezzel Marian Kočnernek ártsanak – a vádlott ezt a bazini Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) előtt jelentette ki kedden.

„Ján Kuciak meggyilkolása leginkább Marián Kočner személyének ártott, semmi haszna nem volt belőle” – jelentette ki Zsuzsová, aki szerint köztudott volt, hogy Kočner halálosan megfenyegette Kuciakot, ezért a gyilkosság megrendelője tisztában volt azzal, hogy ha Kuciakkal valami történik, azért Kočnert teszik majd felelőssé.

Zsuzsová emellett megerősítette, hogy 20 ezer eurót kölcsönt adott Andruskó Zoltánnak, azt azonban tagadja, hogy gyilkosságot rendelt volna meg nála. „Andruskó soha semmilyen gyilkossággal nem dolgozta le nálam az adósságát. Az ebből származó kamatot egészen addig fizette, amíg le nem tartóztatták” – mondta.

Galéria

Kuciakék jogi képviselői rámutattak, hogy ellentmondás mutatkozik az objektív bizonyítékok, valamint Zsuzsová és Marian Kočner állításai között. „Nem világos, hogy Andruskónak milyen indíttatása lenne hamis vallomást tennie” – fűzte hozzá Ján Dulovič ügyvéd.

Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolásának ügyében Marian Kočner és Alena Zsuzsová bűnösségéről dönt a bíróság. Mindkét gyanúsítottat eredetileg felmentették a vádak alól, azonban később visszaadták az ügyet az elsőfokú bíróságnak. Miroslav Marčeket és Szabó Tamást 25 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, Andruskó Zoltánt pedig 15 éves szabadságvesztésre.

Délután Ján Kuciak apját, Jozef Kuciakot hallgatja ki a bíróság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?