Zsuzsová baráti kapcsolatban állt Andruskóval – mondta volt barátnője

Andruskó Zoltán

Alena Zsuzsová vádlott baráti kapcsolatban volt Andruskó Zoltánnal, akit jogerősen elítéltek Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében. Ezt Szabina Prágayová, Andruskó Zoltán egykori barátnője mondta kedden a bazini Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusa előtt. A bíróság az újságíró meggyilkolásának ügye mellett az ügyészek meggyilkolásának előkészítését is tárgyalja.

A tanú megjegyezte, abban az időben, amikor Ján Kuciakot meggyilkolták, Andruskó „mindig ideges volt”. A gyilkosságról nem volt közelebbi információja. Azt állította, csak akkor szerzett tudomást mindenről, amikor volt barátjáért eljött a rendőrség. Arról viszont tudott, hogy volt barátja ellen végrehajtási eljárások folynak.

Andruskó korábban kijelentette, Marian Kočner rendelte meg az újságíró meggyilkolását. Azt mondta, azért kezdett együttműködni a rendőrséggel, mert féltette az életét. Ezt a félelmét Andruskó a letartóztatása után osztotta meg Prágayovával. „Ha nem így tesz, őt is megölték volna” – tette hozzá a tanú. Az ügyészek meggyilkolásának előkészítését külön eljárás keretében tárgyalja a bíróság.

Maroš Žilinka, Daniel Lipšic jelenlegi különleges ügyész és Peter Šufliarský volt helyettes főügyész meggyilkolásának előkészítése ügyében négy személy – Marian Kočner, Alena Zsuzsová, Dušan Kracina és Darko Dragič ellen emeltek vádat. Szabó Tamás vádlott ügyét külön eljárás keretében tárgyalják. A Speciális Büntetőbíróság emellett Kočner és Zsuzsová bűnösségéről is tárgyal az újságíró és menyasszonya meggyilkolásának ügyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?