<p>Pozsony. Azoknak a drogfogyasztóknak, akik a kábítószert kizárólag saját használatra szerzik be, rövidesen nem kell a börtöntől tartaniuk. Az igazságügyi minisztérium ugyanis dolgozik a büntetőtörvénykönyv módosításán, melynek értelmében a kisebb mennyiségű kábítószer birtoklásáért csak pénzbírság jár majd – igaz, csak első alkalommal.</p>
Zöldet kaphat a marihuána
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14188034284159_6.jpg.webp?itok=jGTMNAiM)
ÖSSZEFOGLALÓ
Ami évekkel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, az hamarosan úgy tűnik valóság lesz: a rendőrség többé nem fogja letartóztatni a bíróság pedig rács mögé zárni azokat, akiket az utcán marihuána szívásán érnek. Tomáš Borec igazságügyi miniszter lapértesülések szerint már elkészítette a büntetőjogi törvénykönyv módosítását, amely jelentősen enyhíti a kábítószer-fogyasztókra vonatkozó büntetéseket. Legfeljebb egy gramm marihuána, illetve két élő növény birtoklása nem számít majd bűncselekménynek, csupán kihágásnak. Borec a törvénymódosítást még érdemben nem akarta kommentálni, a tárca szerint ugyanis a még dolgoznak rajta. Annyit viszont sikerült kideríteni, hogy 2015 második felében léphet majd életbe.
A miniszter az indokolásban közölte, hogy a jogszabályokban különbséget kell tenni a dílerek és az alkalmi kábítószer-fogyasztók közt, s a büntetés mellett a megelőzésre is gondolni kell. Ezért a kihágás csak azokra vonatkozik majd, akiknél először talált a rendőrség kisebb mennyiségű drogot. Akit másodszor is „tetten érnek”, az már bíróság elé kerül, amely háromtól öt évig terjedő szabadságvesztésre elítélheti.
A minisztérium csak a kisebb mennyiségű marihuána birtoklását húzza ki a bűncselekmények sorából, viszont az is enyhébb büntetésre számíthat, akinél kisebb menynyiségű kemény drogot, heroint, kokaint vagy pervitint találnak. Ez továbbra is bűncselekmény marad, azzal a különbséggel, hogy a bíróságok több éves szabadságvesztés helyett, jóval enyhébb, akár néhány napos börtönbüntetésre is elítélhetik majd a tetteseket.
Ľubomír Okruhlica, a pozsonyi drogelvonó központ igazgatója szerint több európai országban érvényes olyan szabályozás, mint amilyet a minisztérium tervez. „A vétkezőknél figyelni kell, hogy visszatérnek-e a kábítószerhez vagy sem” – mondta Okruhlica. Azt nem akarta megítélni, hogy a minisztérium „óvatosan” vagy inkább „merészen” határozta meg a drogmennyiséget. „Nem létezik olyan tudományos kutatás, mely alapján meg lehetne mondani, hogy pontosan mekkora az egyszeri adag. Ez rendkívül individuális” – véli Okruhlica. (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.