Zöld utat kapott Budajtól a vágsellyei hulladékégető

Elkészült a párkányi hulladékégetőről szóló hatásvizsgálat

Új fázisba lépett a 120 millió eurós projekt.

Vágsellyén az útépítés mellett az elmúlt években vitatémává vált egy tervezett hulladékégető létesítése, amelyet az Ewia nevű cég akar felhúzni a város közelében.

Az építés szándékát a környéken lakó polgárok a kezdetek óta ellenzik, és már érvényes petíciót is benyújtottak az ügy kapcsán.

A beruházó vállalat ezzel szemben azzal nyugtatgatja a helyieket, hogy az általuk alkalmazott hulladékgazdálkodás minimális negatív hatással van a környezetre, valamint azt ígéri, a szemét feldolgozásán kívül hőt és áramot is termelnek majd.

Ján Budaj (Demokraták) megbízott környezetvédelmi miniszter nemrég fontos lépést tett a projekt előmozdítása érdekében. Január középen a tárca jóváhagyott egy olyan tervezetet, amely révén a létesítmény távolabb kerülhet Vágsellyétől, ám közelebb Mocsonok községhez.

Elsőfokú döntésről van szó. Megvárjuk a jogerőre emelkedést, aztán meglátjuk. Mint minden nagy projektnek, ennek is vannak ellenzői és támogatói

– mondta a város polgármestere a HN portálnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?