Žilinka: Még változhat a kormányfő elleni merénylet jogi minősítése

zilinka k

Jelenleg emberölési kísérlet különösen súlyos bűncselekménye miatt folyik büntetőeljárás a Robert Fico (Smer) kormányfő elleni merénylet ügyében, de még módosulhat a bűncselekmény jogi minősítése – jelentette ki Szlovákia Biztonsági Tanácsának szerdai ülését követően Maroš Žilinka főügyész.

Hozzátette, a nyomozók több verziót vizsgálnak, ezért is lehetséges a későbbi átminősítés. „Többekben felmerülhet a kérdés, hogy miért nem terrorista cselekmény ügyében folyik büntetőeljárás, a válasz erre az, hogy a bizonyítási eljárás eredményei alapján kerülhet sor ilyen átminősítésre” – mondta a főügyész.

Žilinka ismételten visszafogottságot kért a médiától a nyomozásról szóló beszámolók és kommentárok terén. „A bűnüldöző szervek mindent megtesznek a bűncselekmény részleteinek feltárása érdekében” – hangsúlyozta, hozzátéve, a nyomozás állásáról és részleteiről a megfelelő időben tájékoztatják a nyilvánosságot. „Most még csak a kezdeti szakaszban vagyunk. Fontos, hogy eloszlassuk a kételyeket és cáfoljuk a különféle találgatásokat” – folytatta Žilinka.  

A főügyész leszögezte, hogy az ország biztonsági szervei a merénylet utáni rendkívüli helyzetben is teljes mértékben ellátják a feladataikat. „Ez érvényes az ügyészségre is” – tette hozzá. Megjegyezte, hogy a merénylet után történtek miatt is számos eljárás indult, például a kormányfő egészségügyi dokumentációjának illetéktelen kezelése ügyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?