Zajlik már a vita Fico mentelmi jogáról

fico

A plénum ma tárgyalja az ügyet.

A parlament képviselői csütörtök reggel kezdték el a vitát Robert Fico (Smer-SD) mentelmi jogának megvonásáról. Felszólalásra összesen 35-en jelentkeztek, maga Robert Fico is.

A képviselők bármikor szót kérhetnek, a ház-, illetve a miniszterelnök bármennyit beszélhet, az előre bejelentkezett képviselők pedig 20 percben mondhatják el véleményüket.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség a Alkony (Súmrak) rendőrségi akció során Fico és Robert Kaliňák volt belügyminiszter ellen bűnszövetkezet létrehozása és támogatása, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint a kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetése miatt indult büntetőeljárás.

Kaliňákot őrizetbe vették, és a bazini Speciális Büntetőbíróság már döntött vizsgálati fogságba helyezéséről. A döntés nem jogerős, a gyanúsított panaszt tett.

A Fico őrizetbe vételének jóváhagyására vonatkozó kérvényt pénteken nyújtották be a Speciális Ügyészi Hivatalhoz. A képviselő őrizetbe vételéhet a parlament hozzájárulása és a bíróság döntése szükséges.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?