Wienk nem kér bocsánatot a Smer-SD-től

Pozsony |

<p>Zuzana Wienk nem lát okot arra, hogy bocsánatot kérjen a Smer-SD-től. A Fair-play Szövetség ügyvezető igazgatója ugyanis azt tartja, hogy a párt elnöke, Robert Fico kormányfő csak egyes részeket ragadott ki a civil szervezetnek a 2002-es választsái kampányról készült jelentéséből, és a tényeket alaposan kiforgatta.</p>

A Fair-play Szövetség a jelentésben kifejti, hogy Fico pártja nyolc évvel ezelőtt óriásplakátokra és sajtóbeli hirdetésekre legalább 22 millió koronát költött. Az összeget a plakátok és hirdetések száma és a hirdetési árak, kedvezmények figyelembe vételével becsülték meg. Ezek mellett azonban a párt rengeteg más kampányeszközzel is élt, és ezek számbavétele alapján a Smer 2002-es kampánykiadásai 80-120 millió koronára tehetők.


Fico szerint a Fair-play Szövetség erkölcstelen módon "belefolyt" a választási kampányba, és Wienknek bocsánatot kellene kérnie a Smer-SD-től. "Valószínűleg fel kellene keresnie a pszichiáterét" - mondta csütörtöki sajtóértekezletén a legnagyobb kormánypárt vezetője. Azt is megjegyezte, hogy az aktivista ezzel teljesen lejáratta az általa képviselt szervezetet. (sita, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?