Vonatjárat indul Pozsonyból Győrbe

Pozsony |

<p>Újraindítaná a vonatjáratot Győr és Pozsony között Érsek Árpád közlekedési miniszter. A járat az új vasúti menetrend hatályosságától, idén decembertől esedékes.</p>

Aki Pozsonyból szeretne vonattal eljutni Győrbe, annak jelenleg autóval vagy busszal el kell jutnia a rajkai vasútállomásra, a két ország között ebben az irányban ugyanis nem közlekednek személyvonatok. Érsek Árpád közlekedési miniszter ezen akar változtatni, s az új menetrend hatályosságától elindítaná a Pozsony-Ligetfalu–Rajka–Győr vonatjáratot azzal a céllal, hogy javuljon a szomszédos régiók összeköttetése. „Mivel egyre nagyobb a forgalom Győr, Rajka, Oroszvár irányából Pozsonyba, a minisztérium tárgyalásokat kezdeményezett a magyar féllel az évekkel ezelőtt leállított vonatjárat újraindításáról” – közölte tegnap Érsek.

A szóban forgó járat elképzelések szerint csúcsforgalom idején szállítaná az utasokat. „Összesen napi tíz járatról lenne szó mindkét irányban, a menetrend lehetőséget adna a budapesti csatlakozásokra is” – pontosított a minisztérium szóvivője, Karolína Ducká.

Már csak a vonatjárat elindításához szükséges technikai és legiszlatív előírások kidolgozása van hátra, a minisztérium Pozsony és Győr összeköttetését vonattal már kész tényként kezeli. „Az államnak csupán minimális kiadásai lesznek, ugyanis magyar oldalon a határmenti közlekedést a magyar–osztrák GySEV társaság üzemelteti, amely csupán meghosszabbítja a már a létező járatát Pozsonyig” – fűzte hozzá Ducká.

A magyar–szlovák vasúti határmenetek az utóbbi években kihalófélben vannak, a Szob és Párkány közötti határon a nemzetközi gyorsoknak köszönhetően van csak forgalom. Ezt leszámítva jelenleg csak Hidasnémeti és Hernádcsány (Čaňa) között, Kassa felé van forgalom, az is napi két pár intercityre – Rákóczi és Hernád – korlátozódik. Pedig számos helyen vezetnek még át a sínek az államhatárokon. Sátoraljaújhely és Kisújhely (Slovenské Nové Mesto), Bánréve és Sajólénártfalva (Lenartovce), Somoskőújfalu és Fülek, Komárom és Révkomárom, Ipolytarnóc és Kalonda, valamint Nógrádszakál és Bussa (Bušince) között viszont már csak tehervonatokkal lehet találkozni. (dem, SITA, iho.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?