Vonat- és buszjegyet is drágít a RegioJet

Pozsony. Befellegzett az olcsó, 9 eurós vonatjegyeknek a RegioJet vonatjáratain Pozsony és Kassa között. A legolcsóbb jegy múlt szerdától már 12 euróba kerül. A magántársaság lépésének egyetlen oka az eddig felhalmozott veszteség lefaragása.

Pozsony. Befellegzett az olcsó, 9 eurós vonatjegyeknek a RegioJet vonatjáratain Pozsony és Kassa között. A legolcsóbb jegy múlt szerdától már 12 euróba kerül. A magántársaság lépésének egyetlen oka az eddig felhalmozott veszteség lefaragása. Radim Jančura, a RegioJet igazgatója azt akarja, hogy járatai az év végéig nyereséget termeljenek.

A sárga vonatokra szóló jegyek múlt hét szerdától drágultak. „Tudom, hogy bármilyen drágulásról szóló döntés nem jó hír az utasok számára, másrészt bízom benne, hogy megértik ezt a lépésünket” – mondta Jančura, aki szerint továbbra sem sikerült csökkenteni azt a veszteséget, amit a 2014-ben bevezetett, nyugdíjasokra és diákokra vonatkozó, ingyen vonatozás okozott. A társaság vesztesége tavaly elérte az 5,5 millió eurót.

A drágulás kompenzációja, hogy a drágább osztályokba szóló vonatjegyeket a RegioJet múlt héttől csökkentette. A Relax első osztályra 18,70 helyett 15,90 euróba kerül a jegy, míg a prémium kategóriás Business osztályra a korábbi 23,40 helyett 20,60-ba. Ez sem érvényes minden járatra, csupán heti 17, kevésbé frekventált időben közlekedő vonatra. „A cél, hogy még inkább népszerűsítsük ezeket az előkelőbb osztályokat” – nyilatkozta Aleš Ondrůj, a RegioJet szóvivője, aki tagadja, hogy a társaság megszegte volna eredeti ígéretét, mely szerint Pozsony és Kassa között jelentősen csökkenti a vonatjegyek árát. „Piacra lépésünk után a jegyárak tartósan 30 százalékkal csökkentek. Korábban ugyanis az átlagár 20–24 euró között mozgott, jelenleg viszont járataink túlnyomó többségére már 12,10 euróért lehet jegyet venni” – mondta Ondrůj. Azt, hogy pontosan hány ilyen olcsó jegyet dobnak forgalomba egy-egy járaton, a társaság képviselői üzleti titokra hivatkozva nem akarják elárulni.

A RegioJet egyébként nemcsak a vonatokon, hanem a Pozsony és Bécs között ingázó sárga buszokon is megemelte a jegyek árát, az alapár augusztus elejétől négy euró helyett már kerek öt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?