Vlčan: nem szennyezett a gútai liszt

Vlčan: nem szennyezett a gútai liszt
Gúta |

Az ismételt teszteredmények azt mutatják, hogy a gútai malomból származó liszt rendben van – nyilatkozták a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Samuel Vlčan megbízott agrárminiszter és Jozef Bíreš, az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hatóság (ŠVPS) igazgatója.

A tárcavezető hangsúlyozta, semmilyen oka nincs a vásárlóknak arra, hogy ne vegyék meg a gútai malom termékeit. Egyúttal felszólította azokat a politikusokat, akik „a szennyezett liszttel kampányoltak“, hogy kérjenek elnézést a lakosság ijesztgetéséért. Jozef Bíreš többek között kifejtette, összesen 26 féle, ebből a malomból lisztet vizsgáltak meg, ezekből pedig egy minta sem járt pozitív eredménnyel. Sem rovarirtó-, sem más tiltott szereket nem mutattak ki a tesztek. „Azon az egy eseten kívül, amelyre felhívtuk a figyelmet, az összes többi eredmény megfelel a normáknak” – mondta Bíreš, aki ezzel arra az esetre utalt, amely során egy az EU-ban korábban betiltott rovarirtószert mutattak ki az egyik 1500 tonnányi ukrán gabonában. A malom ezt követően fellebbezést nyújtott be. Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, bármelyik szlovákiai malommal megtörténhetett volna ugyanez, emiatt nagyfokú óvatosságra intett.

Samuel Vlčan megemlítette azt is, hogy ahogy eddig, úgy ezután is folytatni fogják az összes ukrajnai gabonatermék ellenőrzését. „Egy kilogramm lisztet sem kellett kivonnunk a forgalomból. Továbbra is folytatni fogjuk az intenzív ellenőrzéseket, illetve továbbra is érvényes az ukrán gabonára vonatkozó behozatali tilalom” – mondta miniszter.

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a Gútai Malom közölte, a problémás gabonát – amelyet elvileg a saját költségén kellene megsemmisítenie – eredetileg a hazai ellenőrzőszervek bocsátották forgalomba. Ráadásul egy Szlovákiában bejegyzett cégtől vásárolta a terméket, amely szállító egyébként az érvényes szlovák előírásoknak megfelelően nyilatkozott a gabona minőségéről. A kérdéses minta klórpirifoszt tartalmazott, amelyet még a világ több országában használnak. Számításba kell venni azt is, hogy az anyagot az Európai Unióban 2020-ig, az Amerikai Egyesült Államokban pedig 2021-ig engedélyezték, s csak azután tiltották be. A gútai cég hangsúlyozta, hogy csak azért vásároltak ukrán gabonát, mert tavaly Oroszország Ukrajna elleni támadása után az egész világ félt a potenciális gabona- és liszthiánytól, ezért a cég előre be szeretett volna tárazni. A vállalat mindenkit biztosított arról, hogy más körülmények között minden gabonát csak Szlovákiából vásárol.

Vlčan: nem szennyezett a gútai liszt
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?