Vizsgálatot követelnek Figeľ doktori címe ügyében

Pozsony |

<p>A Főiskolák Hallgatói Tanácsa követeli, hogy az illetékes hatóságok alaposan vizsgálják ki, miként tett szert doktori (PhD.) címre Ján Figeľ, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke.</p>

Ugyancsak elvárja, hogy – a vizsgálat eredményeitől függően – szankciókkal sújtsák a doktori címet adományozó főiskolát (jelen esetben a pozsonyi Szent Erzsébet Egészségügyi Főiskolát – a szerk. megj.).

„Egyben felelősségteljes eljárást követelünk Figeľ képviselőtől ebben az ügyben, mert az ilyen helyzetek jelentős mértékben csökkentik a főiskolai diplomák értékét, a szlovákiai tudomány és kutatás komolyságát” – jegyezte meg az ügy kapcsán Radoslav Zemko, a Főiskolák Hallgatói Tanácsának titkára.

A Sme napilap a napokban több cikkben is foglalkozott azzal, hogy a KDH jelenlegi elnöke 2007-ben vitatható módon szerezte meg a PhD. címet szociális munka szakterületen egy olyan dolgozattal, amely főként Szlovákia európai uniós integrációjáról szól.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?