Vita a nemzetiségi adásokról

Pozsony |

<p>A nemzetiségi adások sugárzási idejéről is vitáztak a múlt héten a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) tanácsának ülésén. Miroslav Kollár, a tanács elnöke szerint ugyanis többféleképpen értelmezhető az RTVS-ről szóló törvénynek az a passzusa, amely a nemzetiségi adások sugárzásának terjedelmét az ország lakosságának nemzetiségi számarányaiból vezeti le.</p>

H. Rudas Dóra és Nagy Ildikó, a tanács magyar tagjai szerint a törvény teljesen egyértelmű. „Más értelmezés nincs, mi ehhez ragaszkodunk. Ha az összes hazai kisebbséget figyelembe vesszük, ez akár öt-hat órát is jelenthet a napi műsoridőben” – magyarázta lapunk kérdésére Hushegyi Dóra. Hasonló véleményen van Bugár Béla is. Emlékeztetett, hogy amikor a törvény előkészítéséről tárgyaltak Daniel Krajcer kulturális miniszterrel és Miloslava Zemkovával, az RTVS vezérigazgatójával, szintén ez az értelmezés volt a meghatározó. „Ezt be kell látnia Miroslav Kollárnak is” – mondta a Híd elnöke. Hozzátette, a magyar adás bővítése és a pontos műsoridő meghatározása nagyban függ attól is, ki lesz a nemzetiségi adásokért (és egyben a Pátria rádióért) felelős igazgató az RTVS-nél. A jelentkezési határidő a hétvégén járt le.

H. Rudas Dóra egyébként elmondta azt is, ígéretet kaptak, hogy az RTVS nyárig elindítja a Pátria rádió sugárzását Pozsony 20 kilométeres körzetében.

Az említett tanácskozáson fogadták el az RTVS idei költségvetését is, amely majdnem 5,4 millió eurós veszteséggel számol. További megszorításokat is kilátásba helyeztek „Ez egyértelműen megszorító költségvetés – magyarázta Zemková. – A kiadások a 2010-es adatokhoz képest 23 millió euróval csökkennek, ebből 21,5 milliót spórol a televízió, további másfelet pedig a rádió. Az igyekezet ellenére sem lehet kiegyensúlyozott költségvetést felállítani, az intézmény tavalyról hatalmas adósságokat örökölt.” Szerinte leghamarabb 2012-re egyenlíthető ki a hiány, de ahhoz is szükséges az állami közreműködés az adósságok felszámolásában.

Az RTVS az idén 75 millió euróhoz jut az üzemben tartási díjakból, ez nagyjából egymillióval kevesebb a tavaly vártnál. A reklámbevételek 6,7 millió eurót tehetnek ki. Daniel Krajcer kulturális miniszter állítása szerint tárcája is hozzájárulhat az adósságcsökkentéshez. (TASR, vps)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?