Világunk 2020-ban

Tudják ugyanis, hogy a harmadik évezred kihívásait senki sem ignorálhatja. Mivel tájainkon is olyan erős és gyors változások tanúi lehetünk, amelyek alapvetően határozzák majd meg jövőnket, lehetetlenség e folyamatból kivonni magunkat.

Globalizációs, modernizációs hatások

A modernizációs folyamatok nagyon felgyorsultak. Szülőföldünk ma néhány év horizontján többet változik, mint korábban évszázadok alatt. A kikerülhetetlen modernizációs, globalizációs hatások életünk részévé váltak, s a mostani folyamatokból az kerül ki győztesen, aki a legügyesebben tud alkalmazkodni hozzájuk. Az a fajta létfilozófia, amely a bezárkózásra, az ellenállásra, a viszonyok konzerválására alapult, mára idejétmúlttá, veszélyes visszahúzó tényezővé vált. A mobilitás, az információk hatékony felhasználása, a rugalmasság stratégiai jelentőségű kívánalmakká váltak. Amíg két generációval ezelőtt elmondhattuk, kevéssé érdekel bennünket a világ többi része, most annak lehetünk tanúi, hogy távol-keleti beruházók adnak munkát nekünk. Ajtónkon kopogtat a migráció, számos községünk lakossága csökken, s idő kérdése, mikor jelennek meg nálunk is nagyobb számban az arab, kínai és egyéb nemzetiségű betelepülők.

A demográfiát a szakértők csendes gyilkosnak is nevezik. Erdély 19. századi, Koszovó 20. századi példája mutatja, mennyire képes történelemformáló erővé előlépni ez a jelenség. S a történelem arra is tanít bennünket, hogy vákuum e téren sem jöhet létre, az egy nép által kiüresített területet elfoglalják más népek képviselői. A folyamat egyelőre jórészt az országon belüliekre korlátozódik, alacsonyabb életszínvonalunk okán még nem vagyunk elsőrangú célterület. Ám csak idő kérdése, mikorra válunk azzá. A helyi és regionális önkormányzatok, a civil szféra és a központi politika kiemelt felelőssége, hogy e jelenséget kezelje és negatív hozadékait csökkentse.

Versenyképes közösség, tehetséggondozás

Az univerzális játékszabályok hatálya alól ugyanis senki sem vonhatja ki magát. Egyénként sem, közösségként sem. A ránk nehezedő nyomás növekedni fog, a versenyhelyzet elkerülhetetlen, a kinyílt határok miatt a megmérettetés egyre inkább nemzetközi jelleget ölt majd. Legalább három olyan területet van, amelyen minőségi fejlődést kell megvalósítanunk. Az információáramlás és annak felhasználása az első, a kapcsolati tőke fejlesztése és a közösség céljainak megvalósítására való felhasználása a második, a nyelvtudás fejlesztése a harmadik ilyen kívánalom. El kell jutnunk oda, ami a nyugat-európai kis nemzetek esetében már ma gyakorlat, hogy minden polgár legalább három nyelven tudjon kommunikálni: az anyanyelvén túl a régióban használt domináns nyelvet (esetünkben ez a szlovák) és legalább egy világnyelvet kell tudnia legalább középszinten használnia. A tehetséggondozást illetőn gyerekcipőben járunk, az e téren való nagyobb odafigyelés nélkül nehézségekbe ütközünk. Ösztöndíjrendszerek működtetésére volna szükség, amelyben az állam mellett szerepet vállalnának a helyi és megyei önkormányzatok, vállalatok, civil szervezetek és az egyházak is.

S ne feledkezzünk el a változó mechanizmusokról sem. Az információáramlás terén az elmúlt évtizedekben sokat profitáltunk abból, hogy a magyarországi rádió- és televízióműsorokat különösebb gondok nélkül élvezhettük. 2012, a digitalizációra való áttérés után ez is másként lesz. A földi sugárzások megváltoznak, megszűnnek, az új módszerek alkalmazására már most fel kell készülni.

Közösségi tudat, átgondolt stratégiák

Rendkívül fontos látni és láttatni, hogy minden igyekezet akkor emelheti a közösséget, ha tudatos vállalás áll mögötte. A szlovákiai magyar közösség azért maradt fent kilenc évtized megpróbáltatásai után is, mert tudata egészséges volt, vállalta nemzeti, közösségi hovatartozását. A schengeni rendszerbe való belépéssel nagyságrenddel megnövekszik szabadságunk szintje, s valóban elsősorban rajtunk múlik – egyéneken és közösségeken is –, mennyire tudunk élni vele. Bosszantó tapasztalni, hogy a Szlovákiában élő magyarok tudata nagyon lassan alkalmazkodik ehhez a megváltozófélben levő helyzethez. Azok a magyar szülők, akik továbbra is szlovák tanítási nyelvű iskolába íratják gyermeküket, még mindig szlovák nemzetállami koncepcióban gondolkodnak, nem akarják észrevenni, hogy a magyarról szlovákra való nyelvváltással gyermeküket egy 13 milliós nyelvi közösségtől egy négy és félmilliós felé irányítják. Nem győzzük eleget hangsúlyozni – s minden komoly szlovákiai tudományos felmérés adatai ezt bizonyítják –, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolát végzett magyar gyerekek összehasonlíthatatlanul sikeresebbek, mint szlovák tanítási nyelvű iskolát végzett társaik. Ezek az adatok ismételten visszaigazolják Comenius igazát, amely szerint a tudást és a kreativitást az anyanyelvén tudja mindenki a leghatékonyabban elsajátítani. Látni kell, hogy a most felnövő generációkra olyan dinamikus világ vár, amelyben életük során öt-hatszor lesznek kénytelenek átképezni magukat, hogy meg tudjanak felelni az új kihívásoknak. Ilyen helyzetben pedig nagyon felértékelődik a mobilitás, a kreativitás szerepe. A jövőben (is) az lesz a nyerő, aki a gyorsan változó feltételekhez a leghatékonyabban tud majd igazodni.

Ahhoz is a tudatos vállalás elemei szükségeltetnek, hogy – főleg a fiatalok – ne elvándorlásban, hanem a szülőföldön való boldogulás lehetőségeinek megkeresésében gondolkozzanak. Az országos és helyi politika, a civil szféra és az önkormányzatok közös felelőssége ilyen megtartó programok kidolgozása és működtetése. A tudatformálás pedig a család és az iskola elidegeníthetetlen feladata, e téren szülőnek és pedagógusnak helyettesíthetetlen feladatai vannak. Figyelemre méltó, hogy a közvélemény-kutatások azt mondják, e téren a szegényebb, műveletlenebb, hatalom nélküli, beosztott pozícióban élő rétegek a legkiszolgáltatottabbak. E szempont tudatosításával tehát egy korrekt szociális politika nemcsak eredeti szociális, hanem másodlagos, nemzetmegtartó funkciót is ellát.

Strukturális problémák, munkanélküliség

A közösséghez való tudatos ragaszkodás és a műveltségi szintünk emelése mellett ezek a legnagyobb gondok, amelyekkel szembe kell néznünk. A szlovákiai magyarlakta régiók durván két csoportra oszthatók: a nyugat-szlovákiai rész gazdasági és szociális helyzete jobb, mint a közép- és kelet-szlovákiaié. Nyugat-Szlovákiában már inkább a minőségi lét kívánalmai kerülnek előtérbe, míg Közép- és Kelet-Szlovákiában a munkahelyteremtés problematikája dominál. Azt is érezzük, a problémamegoldás lehetőségei egyre inkább regionális és helyi szintre kerülnek – köszönhetően azoknak a decentralizációs intézkedéseknek, amelyeket az elmúlt nyolc évben megvalósítottunk.

A schengeni rendszerbe való belépéssel újabb lehetőségek nyílnak meg előttünk e témákban is, hatékonyabban csatlakozhatunk Magyarország Európai Területi Együttműködésének Operatív Programjához is. Az MKP-ban ezért határoztuk meg megyénként a programfelelősöket, akik ezt a fajta együttműködést koordinálni fogják. Újból át kell gondolnunk a magyarországi infrastrukturális rendszerre való minél hatékonyabb rákapcsolódási lehetőségünket. A veszélyeztetett régiókban – ez jelenleg a Garam és Ipoly mente, Gömör, Bodrogköz és az Ung-vidék – külön programokat kell kezdeményeznünk, amely csomagnak része kell, hogy legyenek értelmiségmegtartó intézkedések is. A megyéknek, a helyi önkormányzatoknak, a polgármestereknek e téren is információgyűjtő és -felhasználó hálózatként, networkként kell működniük. Ezekben a régiókban nem csupán a nagyobb beruházások megvalósítását, hanem a kis- és középvállalkozások támogatását is figyelembe kell venni, a dán flexecurity módszer elemeinek alkalmazásával.

Elvándorlás, betelepedés

2004, az EU-ba való belépés óta megjelent tájainkon két addig tömeges méreteket nem öltő jelenség, az elvándorlás és a községeinkbe való nagyobb méretű betelepedés. Mindkettő óriási kihívást jelent, amellyel szemben nem egyszerű dolog helytállni. Az EU egyik alapelve ugyanis a helyváltoztatás szabadságának garantálása, adminisztratív eszközökkel ezt korlátozni nem szabad. Ugyanakkor az sem mindegy, ki telepszik be falvainkba és városainkba, s milyen körülmények között. Ezzel a kérdéssel sok esetben összefügg az ipartelepítés problémaköre is. Nyugat-Szlovákiában ugyanis már számos multinacionális vállalat munkaerőhiánnyal küzd, s idő kérdése csupán, a hiányzó munkaerőt mikor pótolják majd európai fejvadász cégek alkalmazásával Ukrajnából vagy Ázsia valamely régióiból. Ugyanakkor itt van a nyakunkon oktatásügyünk két paradoxona, a konzervatív szempontok által diktált oktatási szerkezet, amely nem mindig reagál rugalmasan a munkaerőpiac kívánalmaira, valamint a funkcionális analfabéták egyre inkább használhatatlan sokasága. Arra is oda kell figyelnünk, hogy kellő terepet biztosítsunk mindazoknak, akik Nyugat-Európában tett kiruccanásuk után megfelelő kondíciókat kínáló hazai talajra kívánnak visszaérkezni.

A politika elégtelenségei, a civil szféra súlya

Ami az előnyünk, az a hátrányunk is – mondhatnánk a civil társadalom állapotát elemezve. A Csemadoknak – az elmúlt évtizedeket látva – valóban sokat köszönhetünk, ám az új körülmények között mintha nem igazán találta volna meg a helyét. A volt vezetők közül sokan közéleti szerepet vállaltak, ami méltánylandó jelenség, s a Csemadok ilyen szempontból a felkészítő szervezet fontos szerepét teljesítette. Ám ezzel maga is meggyengült, s nem kellőképpen erősödtek meg a civil szféra egyéb alkotói sem. Gyengék az érdekvédelmi szervezetek, az európai szinttől elmaradnak a regionális szerveződések, keresik társadalmi helyüket, szerepüket az egyházak. (Egy markáns példa: a közelmúltban olyan civil szervezet vezetőjét kerestük, aki világnyelven tud véleményt cserélni az európai porondon szereplő partnereivel. Alig találtunk ilyet – márpedig csupán magyar vagy szlovák nyelvvel e téren sem lehet messzire érni.) A szlovákiai magyar társadalom mintha túlontúl elkényelmesedett volna, mintha túlontúl csupán az MKP-tól várná problémái jelentős részének megoldását. Egy párt azonban – legyen bármennyire hatékony is –, ilyen szerepet nem teljesíthet sikerrel, sem Szlovákiában, sem másutt. Nem is ez a célja, s magunk közt szólva az MKP sincs még azon a szinten, hogy nyugat-európai partnereivel mindenben fel tudná venni a versenyt. Szakmaiságban és szervezettségben sem.

Térjünk azonban vissza a civil szférához. Az elmúlt években létrejött társadalmi szerveződések szintje európai összehasonlításban sok kívánnivalót hagy maga után. Megvallom, nem hiszem, hogy a kitörés iránya egy új párt megalapítása lenne – akkor, amikor nem tudjuk eldönteni, van-e két vagy három menedzseri garnitúránk. A párt mint szervezet ugyanis nem lehet cél – csakis eszköz. Jó, vagy kevésbé sikeres – de eszköz, nem öncél.

A modernizáció szükségessége

A kitörés iránya az átfogó társadalmi és szervezeti modernizáció – a nyugat-európai szintek felé való nyújtózás. Azt is látnunk kell sajnos, hogy a szlovákiai magyar társadalmon belüli hatékonyságnövelés és modernizáció kérdésében gyakori jelenség az ellenállás, a partikuláris érdekek túlzott képviselete, a meg nem értés, az önzés. A sok szempontból méltányolható előnyünk – a bejáratott utakhoz, megszokott módszerekhez való túlzott ragaszkodás – e téren is gyakran a hátrányunkká válhat. Márpedig ez az írás nem azért született meg, hogy átfogó képet és megoldási lehetőségeket vázoljon fel minden problémánkról, hanem azért, hogy láttassa: a tét valóban nagy, s ha nem tudunk felülemelkedni provincializmusunkon, a 21. század kihívásai között nagyon meggyöngülhetünk. A szlovákiai magyar közösség ügyeinek képviseletét nem más, elsősorban ennek a közösségnek az elitje kell, hogy felvállalja. Ez pedig tanulás, vállalás, alázat és jobb szervezettség nélkül nem fog menni.

Ehhez nőni kell. Mindannyiunknak.