Vihart vetett a melegmenet

Pozsony |

<p>Aki tehette, az még tegnap nyilatkozott a mai Szivárványos Pride felvonulással kapcsolatban.</p>

 

Aki tehette, az még tegnap nyilatkozott a mai Szivárványos Pride felvonulással kapcsolatban.

A keresztény szervezetek képviselői elítélték a menetet, a liberális gondolkodású emberek támogatták. Volt, aki túlzásokba esett reakciójával, volt, aki visszafogottabb véleményt fogalmazott meg.

Ján Figeľ KDH-elnök például nem tartja helyénvalónak 17 ország pozsonyi nagykövetségének közös levelét, amelyben a büszkeség menetének támogatását fejezték ki. Szerinte ez a levél túlzott beavatkozás Szlovákia szuverenitásába.

Štefan Kuffa, az Egyszerű Emberek képviselője nem hiszi, hogy a homoszexuálisoknak olyan nagy támogatottságuk van az országban. „Ha így lenne, akkor a homoszexualitását vállaló Stanislav Fořt SaS-es képviselőt beválasztották volna a parlamentbe. Miért kapott csak 1200 szavazatot?” – kérdezte Kuffa, aki nemrég azt mondta, hogy az összes homoszexuális orvosi kezelésre szorulna. Ez utóbbi kijelentéséért Monika Flašíková-Beňová (Smer) európai parlamenti képviselő idiótának nevezte, s tegnap hozzátette: nem fog tőle elnézést kérni. „Ha valaki idióta, akkor nem fogok tőle elnézést kérni” – fűzte hozzá Flašíková-Beňová azzal, hogy ő részt vesz a mai felvonuláson.

A kormánypárti Smerből ő lesz az egyetlen felvonuló. A három legfőbb közjogi méltóság jelezte, ha a felvonulók betartják a törvényeket, nincs ellenükre, hogy tüntessenek, a megmozduláson viszont nem vesznek részt. (dem, SITA)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?