Versenypályázatos állásbetöltést akar a közszférában a Híd

Pozsony |

<p>A versenytárgyalást tartja az állásbetöltés leginkább átlátható módjának a Híd.</p>

Bugár Béla pártelnök és Andrej Hrnčiar parlamenti képviselő szerdán sajtótájékoztatón beszélt arról a törvénymódosító javaslatról, amely a közszféra által kínált munkahelyek betöltését érinti. Hrnčiar és Bugár Solymos László képviselővel közösen nyújtja be az indítványt, így reagálva az állami szférában egyre gyakrabban előforduló átláthatatlan versenytárgyalásokra.  „Az állások legátláthatóbb betöltési módja a versenytárgyalás” – mondta Bugár. – Nem látjuk okát annak, miért ne valósulhatna meg ott, ahol a munkaadók az állami szervek, községek vagy a megyei önkormányzatok.” Hrnčiar kiemelte a munkahelyek ilyen jellegű betöltésével kapcsolatos turócszentmártoni pozitív tapasztalatait. (A város polgármestereként is tevékenykedő képviselő korábban „Transzparens város” projektet indított Turócszentmártonban.) „A politikusok feladata az, hogy megteremtsék a közpénzek legátláthatóbb kezelésének szabályozását” – mondta Hrnčiar. (h, ú) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?