Végleg felmentette a bíróság Szigeti Lászlót

Pozsony |

<div>A Pozsonyi Kerületi Bíróság végleg felmentette a könyvelési csalás vádja alól Szigeti Lászlót. Egy 2006-os ügy miatt folyt ellene eljárás, amikor az MKP oktatási minisztere volt öt hónapig.</div>

„Az ítéletet igazságosnak tartom” – mondta ma Szigeti, szerinte a minisztérium által nyújtott támogatás teljesen rendben volt, arról nem tehet, hogy később másként használták fel. Szigetit a Pozsonyi III. Járásbíróság már 2016. decemberében felmentette a könyvelési csalás vádja alól, az ítélet ellen azonban az ügyész akkor fellebbezett. A járásbíróság szerint a bizonyítási eljárás során bebizonyosodott, hogy könyvelési csalás történt, az ügyész azonban nem tudta bizonyítani, hogy a csalást Szigeti László követte volna el.  A bíróság szerint a minisztérium szekciófőnökei felelnek a finanszírozási kérdésekért és azok ellenőrzéséért. „A miniszter azt hagyja jóvá és írja alá, amit a szekciófőnökök beterjesztenek. A helyességért is ők felelnek” – indokolta a döntést a bíró. Szerinte nem várható el a minisztertől, hogy 1-2 ezer kérvény törvényességét maga vizsgálja meg. „Erre külön apparátus van” – közölte a bíró. Hozzátette, a bizonyítási eljárás során nem sikerült bebizonyítani, hogy a miniszter tudott volna arról, hogy az uniós támogatást nem arra a célra használták fel, mint amire azt a tárca jóváhagyta. Szigeti László ellen egy 2006-os ügy miatt emelt vádat az ügyész. Akkor az MKP színeiben öt hónapig vezette az oktatási minisztériumot. A vád szerint Szigeti miniszterként több mint 116 ezer eurós uniós támogatáshoz juttatta Nemesócsa községet. Az összeget a helyi alapiskola rendkívül rossz állapotban levő tornatermének felújítására igényelte az önkormányzat, a pénzt azonban egy magáncég épületében levő csarnok felújítására fordították. A vád szerint Szigeti úgy hagyta jóvá a támogatást, hogy tudta, Nemesócsa nem teljesíti a pályázati feltételeket. A rendőrség szerint Szigeti előre megállapodott a község polgármesterével a támogatásról. Az ügyész 2013-ban emelt vádat a volt tárcavezető ellen. (tasr, ú)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?